Európai Bizottság: több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló uniós paktumot


Több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló, augusztus elsején érvénybe lépett uniós paktum vállalásait a megbízható és biztonságos mesterséges intelligencia-fejlesztés előmozdítása érdekében.

A brüsszeli közlemény szerint az aláírók közé multinacionális vállalatok és az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) is tartoznak a legkülönböző ágazatokban, többek között az informatika, a távközlés, az egészségügy, a banki szolgáltatások, a gépjárműipar és a repüléstechnika területén.

A paktum támogatja az ipari szerepelők arra vonatkozó önkéntes kötelezettségvállalását, hogy a jogszabály hatálybalépése előtt megkezdik a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály elveinek alkalmazását, és fokozzák a mesterséges intelligenciával foglalkozó uniós hivatal és valamennyi érdekelt fél, köztük az ipar, a civil társadalom és a tudományos élet közötti együttműködést – emlékeztettek.

A mesterséges intelligenciáról szóló uniós paktum önkéntes vállalásai arra szólítják fel a részt vevő vállalatokat, hogy kötelezzék el magukat legalább három alapvető intézkedés mellett.

Ezek között szerepel a mesterséges intelligencia szervezeten belüli elterjedésének előmozdítása és a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálynak való jövőbeni megfelelés.

A nagy kockázatú mesterséges intelligencia-rendszerek feltérképezése, valamint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos jártasság és tudatosság előmozdítása a személyzet körében, illetve az etikus és felelős fejlesztés biztosítása.

A tájékoztatás szerint ezen kötelezettségvállalások mellett az aláírók több mint fele vállalta, hogy további vállalásokat tesz: többek között biztosítja az emberi felügyeletet, csökkenti a kockázatokat, és átlátható módon címkézi a mesterséges intelligencián alapuló tartalmak bizonyos típusait.

A vállalatok bármikor csatlakozhatnak a mesterséges intelligenciáról szóló paktumhoz, és kötelezettséget vállalhatnak az alapvető és a további vállalásokra mindaddig, amíg a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály teljes mértékben alkalmazandóvá nem válik – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

A NIS2 hatályba lépésére figyelmeztet az EY

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.

2024. október 10.

Mi is az logisztikai park?

Alábbi cikkében a szerző a logisztikai parkok mibenlétét, típusait, létrejöttét és előnyeit ismerteti.