Folyik tovább a Jukosz-ügy


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A holland legfelsőbb bíróság pénteken részben helyt adott annak a fellebbezésnek, amelyet Oroszország nyújtott be a Jukosz (Yukos) csődbe ment olajvállalat korábbi részvényeseinek járó 50 milliárd dollár megfizetéséről szóló választottbírósági ítélet ellen, és hatályon kívül helyezte a holland fellebbviteli bíróság korábbi döntését, mely kárpótlás megfizetésére kötelezte Oroszországot.

Döntésének indoklásában a legfelsőbb bíróság közölte: a fellebbviteli bíróság hibázott azzal, hogy 2020 februárjában hozott ítéletében eljárási okokra hivatkozva elutasította Oroszország fellebbezését, amelyben Moszkva azt állította, hogy a részvényesek csalást követtek el az ugyancsak Hollandiában működő Állandó Választottbíróság (PCA) korábbi eljárása során. Meg kellett volna vizsgálni a fellebbezés tartalmát is – szögezte le a legfőbb bírói fórum.

A holland fellebbviteli bíróság 2020. február 18-án, Oroszország fellebbezését követően érvénytelentette a hágai kerületi bíróság 2016-os ítéletét, és helybenhagyta a választottbíróságnak azt a 2014-ben meghozott határozatát, amely 50 milliárd dollár kárpótlás megfizetésére kötelezte Moszkvát a Jukosz (Yukos) kisajátítása miatt.

A legfelsőbb bíróság pénteki határozatában visszautalta az ügyet az Amszterdamban működő fellebbviteli bíróság elé. Elutasította viszont az Oroszország fellebbezésében felhozott egyéb indokokat.

Mihail Hodorkovszkij egykori cégvezetőt és a Yukos több más volt vezetőjét Moszkva azzal vádolja, hogy 51 milliárd dollárt kivontak Oroszországból offshore cégeken keresztül.

A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság 2014. július 28-án döntött úgy, hogy az olajvállalat kisajátítása miatt az orosz államnak 50 milliárd dollárt, az orosz GDP 2,5 százalékát ki kell fizetnie a részvényeseknek. Az eljárást a vállalat korábbi részvényesei, a Cipruson bejegyzett Hulley Enterprises Limited, a Man szigeti Yukos Universal Limited, valamint a szintén ciprusi Veteran Petroleum Limited kezdeményezte Oroszországgal szemben. Oroszország már akkor jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

A hágai kerületi bíróság 2016. április 20-án azért érvénytelenítette az Állandó Választottbíróság ítéletét, mert véleménye szerint az nem volt illetékes dönteni a kérdésben. Emellett mintegy 55 ezer dollár perköltség kifizetésére kötelezték a vállalat volt részvényeseinek jogi képviselőit.
Hodorkovszkij, aki a Yukos tulajdonosaként valaha Oroszország leggazdagabb emberének számított, tíz évet töltött börtönben, miután összeütközésbe került Vlagyimir Putyin elnökkel. 2003-ban letartóztatták, majd adóelkerülés és sikkasztás címén 14 évre ítélték. Az orosz államfő a komoly politikai ellenlábasának számító volt olajmágnást 2013-ban kegyelemben részesítette. Hodorkovszkij ezután Svájcba távozott, ahonnan továbbra is támadja Putyint és a Kreml politikáját.

Mihail Hodorkovszkij 2017 áprilisáig a Nyitott Oroszország elnevezésű ellenzéki szervezet elnöke volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 4.

Jukosz-ügy: nem függesztik fel az eljárást

A holland legfelsőbb bíróság pénteken elutasította Moszkva azon keresetét, hogy a Jukosz (Yukos) olajvállalat kisajátítása miatt folyamatban lévő eljárás időtartamára függessze fel a vállalat részvényesei követeléseinek kifizetésére vonatkozó korábbi ítélet végrehajtását.