Fontos tudnivalók a nyári diákmunkáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyári szünidőben sok diák vállalkozik arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig munkát vállaljon. A nyári munkavégzés rövidebb időtartama és az élettapasztalat hiánya miatt azonban a diák munkavállalók jobban ki vannak téve ama veszélynek, hogy munkáltatójuk ilyen vagy olyan formában megrövidíti őket. Általános tapasztalatunk szerint viszonylag csekély az életkori korlátozások megsértésével foglalkoztatott fiatalok száma (a jogellenes gyermekmunka), annál gyakoribb viszont a legálisan foglalkoztatható fiatal munkavállalók körében a munkaszereződés nélküli foglalkoztatás.


A fiatal munkavállalók általában nem ügyelnek arra, hogy írásba foglalt munkaszerződéssel rendelkezzenek, és hogy a munkaviszonyuk be legyen jelentve az adóhatóság felé, hiszen elsődleges céljuk általában a nyaraláshoz vagy iskolakezdéshez szükséges „zsebpénz” megszerzése vagy kiegészítése. Pedig az írásbeli munkaszerződés és a munkaviszony bejelentése – amellett, hogy kötelező – sok problémát előzhet meg.
A munkavállalással kapcsolatos alapinformációk ismerete nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a diák munkavállalót ne érje jogsérelem, vagy az őt ért sérelmet lehetőség szerint orvosolni tudja.

Hogyan létesíthető munkaviszony?

A munka törvénykönyve fő szabálya szerint munkaviszonyt az létesíthet, aki betöltötte a 16. életévét. Kivételes szabályként azonban

  • az iskolai szünet tartama alatt (természetesen nem csupán a nyári szünetről van szó, hanem minden olyan időszakról, amikor a tanítás szünetel) munkát vállalhat az is, aki a 15. életévét betöltötte és nappali tagozatos oktatási intézményben tanul,
  • gyámhatósági engedéllyel, külön jogszabályban meghatározottak szerint foglalkoztatható a 16. életévét még be nem töltött személy kulturális, művészeti, sport-, és hirdetési tevékenység keretében (természetesen nem csupán az iskolai szünet tartama alatt).

A munkaviszonyt létesítő munkaszerződést kötelezően írásba kell foglalni, ami a munkáltató kötelezettsége. A munkaszerződésnek feltétlenül tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét és munkakörét. Rendelkezni kell továbbá a munkaviszony tartamáról (határozatlan vagy határozott idő – diákmunka esetében nyilvánvalóan határozott időtartamú szerződést kötnek a felek), a munkavégzés helyéről. Mivel a munkaviszony létrejöhet teljes munkaidős (napi 8 óra) vagy részmunkaidős (8 óránál kevesebb, pl. napi 6 vagy 4 órás munkaidő) foglalkoztatásra, ebben ugyancsak meg kell állapodni, hiszen ez alapvetően befolyásolja a munkavállaló munkabérét is.

A munkaviszony létrejöttét – a munkaszerződés írásba foglalása mellett, legkésőbb a munkavállaló munkába lépéséig – be kell jelenteni az adóhatóság részére is, ennek hiányában ugyanis a foglalkoztatás „feketének” minősül. A diák munkavállalókat többnyire elsősorban a munkabér megszerzése érdekli, ezért kevés figyelmet fordítanak arra, hogy munkáltatójuk bejelentette-e őket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé.

A munkaszerződés és a bejelentés hiánya – azon túlmenően, hogy a későbbi nyugdíj szempontjából ezt a munkaviszonyt nem veszik majd figyelembe szolgálati időként – egyéb hátrányokkal is járhat: egy esetleges munkabalesetnél nehezebb a munkaviszony bizonyítása, de a diák kockáztatja azt is, hogy a munkaviszony végén nem – vagy nem a remélt mértékben – kapja meg a munkabérét. Célszerű ezért „számon kérni” a munkáltatón a bejelentési kötelezettség teljesítését.

Fontos tudni

A korlátozottan cselekvőképes személy (tehát a 18. életévét be nem töltött fiatalkorú) olyan jognyilatkozatához, mely a munkaszerződés megkötésére, annak módosítására, megszüntetésére vagy kötelezettségvállalásra irányul, a törvényes képviselő (többnyire a szülő) hozzájárulása szükséges. Ha a fiatalkorú még a 14. életévét sem töltötte be (tehát cselekvőképtelen) – sporttevékenység, modell munka, művészeti tevékenység stb. körében – a munkaszerződést helyette a törvényes képviselő köti meg.

Ha a munkavégzés nem rendszeresen történik, a munkáltató és a munkavállaló a munkaviszony egyszerűbb formáját is választhatja. Ilyen forma az egyszerűsített foglalkoztatás vagy alkalmi munka. Ez a foglalkoztatás forma rövidebb időszak(ok)ra létesíthető, egyszerűbb formában, ugyanakkor korlátozott időtartamra: mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében azonos munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra.

Gyakori foglalkoztatási forma a diák munkavállalók esetében az iskolaszövetkezetek közreműködésével történő munkavállalás is. Ilyenkor a diák tagsági és munkaviszonyt létesít az iskolaszövetkezettel, mely biztosítja számára a munkalehetőséget. Az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás előnye, hogy a diák mögött ott áll az erősebb pozíciókkal rendelkező iskolaszövetkezet, ami nagyobb garanciát nyújt a foglalkoztatás biztonságára.

A munkavégzés korlátai fiatalkorúaknál

Az Mt. nem csupán a munkaviszony létesítése körében tartalmaz a fiatalkorúakra vonatkozó korlátozásokat, hanem a munkavégzés során is érvényesülnek olyan eltérő szabályok, amelyek a fiatalkorúak védelmét szolgálják.

A fiatal munkavállaló éjszakai munkát nem végezhet, valamint rendkívüli munkaidő nem rendelhető el. Éjszakai munkának minősül a 22.00 és 06.00 óra közötti időtartam. Rendkívüli munkavégzésnek a napi munkaidőt meghaladó munkavégzés minősül (pl. a napi nyolc órás munkaidő utáni munka). 

A fiatal munkavállaló napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet. Ha a fiatal egyszerre több munkáltatónál is végez munkát, a napi 8 órás korlát szempontjából valamennyi munkaidőt össze kell adni!

A fiatal munkavállaló részére legfeljebb egy heti munkaidőkeret rendelhető el. (Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkavállalók egy-egy napra eső munkaideje eltérhet egymástól, esetleg nem mindennap van beosztva munkavégzésre. Ilyenkor a munkavégzés teljes időtartamát a munkaidőkeret végén számolják össze, és akkor kell megegyeznie a munkaszerződés alapján teljesítendő munkaidővel.)

Négy és fél órát meghaladó munkavégzés esetén legalább harminc perc, hat órát meghaladó beosztás szerinti munkaidő esetén legalább negyvenöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani a fiatal munkavállaló részére. A két munkanap között pedig legalább 12 óra pihenőidőt kell biztosítani. (Ha pl. a munkavállaló beosztása szerint este 21:00 órakor fejezi be a napi munkáját, másnap legkorábban 9:00 órakor kezdhet.)

Korlátozásokat tartalmaz az Mt. a pihenőidő kiadásával kapcsolatban is:

  • a fiatal munkavállaló pihenőnapjai nem oszthatók be egyenlőtlenül, tehát minden héten két pihenőnapot kell biztosítani számára (általános szabály szerint havonként legalább egy pihenőnapot vasárnap kell kiadni).
  • ha a munkáltató a heti pihenőnapok helyett pihenőidőt biztosít (erre akkor kerül sor, ha a pihenőidő nem esik egybe a naptári nappal), annak tartama nem lehet kevesebb 48 óránál.

Fontos tudni

A munka törvénykönyvének a fiatal munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha a 18. életévét be nem töltött fiatalt nem munkaviszony, hanem egyéb polgári jogviszony keretében (pl. megbízási, vállalkozási szerződés) foglalkoztatják.

A szabadságra vonatkozó szabályok

Természetesen nem csupán a „rendes” munkaviszonyban álló munkavállalót, hanem a nyári munkát végző fiatalt is megilleti az éves rendes szabadság. Általános szabály szerint a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján 20 nap alapszabadság jár, melyhez az életkortól függően jár pótszabadság. Fiatalkorú esetén az életkor szerinti pótszabadság nyilvánvalóan nem jöhet számításba, viszont a 18. életévét be nem töltött munkavállaló részére (utoljára abban az évben, amelyikben a 18. életévét betölti) az alapszabadságon túl további – évi – 5 munkanap pótszabadság is jár.

A naptári évnél rövidebb foglalkoztatás esetén a megállapított éves szabadság időarányos része jár a munkavállalónak. Ha tehát a diák munkavállaló 1 hónapig dolgozik, részére a 20+5 nap szabadság 1/12 része, vagyis 2 munkanap szabadság jár.

A diák munkavállaló esetében többnyire az a helyzet, hogy a részére járó szabadságot – a foglalkoztatás rövidsége miatt – nem veszik ki természetben; ebben az esetben a munkaviszony befejeződésével a munkáltatónak a munkavállaló részére a ki nem vett szabadságot pénzben kell megváltani (vagyis 1 hónapi foglalkoztatás esetén a megállapított havi munkabér mellett szabadságmegváltás címén további 2 napi munkabért is ki kell fizetnie).

Egyenlő bánásmód

Az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályokat természetesen a fiatal munkavállalók esetében is be kell tartani. Így alapvetően érvényesülnie kell az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének, vagyis a diák munkavállaló azonos munkavégzési körülmények között nem kaphat kevesebb bért az adott munkahelyen dolgozó többi munkavállalónál pusztán azért, mert diákként dolgozik.

A munkabér

Az elvégzett munkáért a munkavállaló részére a munkaszerződésben megállapított munkabér jár. A munkabért meg lehet állapítani időbérben (havi, heti, napi vagy órabér), vagy teljesítménybérben is. A munkabérben a felek szabadon állapodnak meg, a munkajogi szabályok meghatározzák azonban azt a legkisebb összeget, az ún. minimálbért, amelyet a munkavállalónak a megállapított munkaidő ledolgozása esetén mindenképpen meg kell kapnia. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összegét 2013. évre vonatkozóan jelenleg a 390/2012. (XII.20.) Korm. rendelet határozza meg. A minimálbér összege a napi 8 órás teljes munkaidőre vonatkozik, részmunkaidős foglalkoztatás esetén ennek időarányos részét kell megfizetni. Az alábbi táblázatban mutatjuk be, hogy mely díjazási formákban milyen összegű minimálbért kell megállapítani.

  8 óra 6 óra 4 óra
havi bér 98 000 73 500 49 000
heti bér 22 560 16 920 11 280
napi bér 4 510 3 383 2 255
órabér 564 564 564

Amennyiben a diák munkavállaló olyan munkakört lát el, amely legalább középfokú végzettséget, illetve középfokú szakképesítést igényel (ez természetesen csak a 18. életévét már betöltött fiatalok esetében jöhet számításba), és a középfokú végzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkezik, részére magasabb összegű, ún. garantált bérminimum jár. Ennek összege 2013-ban: havibér esetén 114 000 Ft/hó, hetibér esetén 26 250 Ft/hét, napibér esetén 5 250 Ft/nap és órabér esetén 656 Ft/óra.

Hova fordulhat a diák munkavállaló jogsérelem esetén?

A munkavállalót ért jogsérelem orvoslásának elsődleges fóruma természetesen a diák munkavállalók esetében is a közigazgatási és munkaügyi bíróság, mely a fővárosban és megyénként működik. A diákok tapasztalatlansága, valamint az eljárás körülményessége, hosszadalmas volta miatt azonban nyilvánvalóan csak ritkán fordul elő, hogy a nyári munkával kapcsolatos jogsérelem a bíróság előtt nyer orvoslást.

Gyorsabb és egyszerűbb az eljárás, ha az őt ért sérelem miatt a diák, vagy szülője, törvényes képviselője az erre hivatott hatósághoz, a munkaügyi felügyelőséghez fordul, mely a panaszt rövid időn belül kivizsgálja, és annak megalapozottsága esetén intézkedik a jogsértő munkáltatóval szemben. A munkaügyi felügyelőségek a fővárosban és valamennyi megyeszékhelyen a kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervein belül működnek. A felügyelőségek elérhetősége a honlapon megtalálható. Ugyancsak benyújtható a panasz a kormányablakoknál, vagy e-mailen a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságához (elérhetősége szintén megtalálható honlapunkon), mely azt az intézkedésre hivatott hatósághoz továbbítja.

Forrás: Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Igazgatósága


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.