Ingyenesek lettek az elsőfokú közigazgatási eljárások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az egyik legrégebbi múltra visszatekintő állami bevétel a közigazgatási hatósági eljárási illeték, amelyről éppen a koronavírus-válság idején mondott le a kormány – jelentette ki Izer Norbert közleményében.

„Azzal együtt, hogy az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezéséhez kapcsolódó befizetések évszázadokkal korábban még a királyi, császári udvar bevételét gyarapították, és a bélyeg formában történő fizetés mellett megjelent a banki utalás; de adózástörténeti szempontból mégis a legfontosabb dátum a 2021. január 1-je, amikortól ezen eljárások illetékmentesek lettek” – fogalmazott.

Főszabály szerint 2021. január 1-jétől az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárások nem esnek eljárási illetékkötelezettség alá – ismertette a jogszabályváltozás lényegét az államtitkár. Mint mondta, az intézkedés amellett, hogy évente ötmilliárd forinttal többet hagy a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál, az ország versenyképességét is javíthatja. Az ügyintézés is gyorsabbá, és az állam oldalán is egyszerűbbé válik. Az ügyintézőnek nem kell ellenőriznie az illetékfizetés megtörténtét, rögtön az adott ügyre koncentrálhat.

Az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentessé válásával a cégeknek például ingyenes lesz a korábban még 10 ezer forintba kerülő adóügyi méltányossági kérelem. Idéntől gyakorlatilag megszűnik az általános, háromezer forintos illetékfizetési kötelezettség. Így több igazolás is ingyenesen beszerezhető. Január 1-től már nem kell illetéket fizetni a többi között a közös háztartásban élésről, az életvitelszerű helyben lakásról, az élettársi kapcsolatról vagy a telephely alkalmasságáról szóló igazolás kiállításáért. A birtokvédelmi eljárásért, valamint a jegyzőnél tett bejelentésekért sem kell fizetni, így például a kereskedelmi tevékenység bejelentésért sem.

A január 1-től hatályba lépő kedvező változás révén nemcsak az általános, háromezer forintos illeték szűnt meg, hanem több elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő, speciális illetéktétel is. Azaz már nem kell eljárási illetéket fizetni az elsőfokú építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokért (például építési, bontási, használatbavételi engedélyezési eljárás, a használatbavétel tudomásul vétele), illetve a közigazgatási eljárásban kiállított, nem díjköteles másolatokért, kivonatokért.

Az adminisztrációs terhek csökkentése legalább olyan fontos, mint az adóterhek csökkentése. „Az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentessége egy olyan kiemelt kormányzati intézkedés, amely napjaink két legfontosabb adópolitikai célkitűzését egyszerre teljesíti” – jegyezte meg az államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.