Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elfogadta az Európai Parlament (EP) a kiküldött munkavállalók foglalkoztatásának szabályait rendező uniós irányelv módosítását.
Az Európai Parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a két uniós társjogalkotó intézmény, az EP és a tanács kompromisszuma szélesebb körű védelemben részesíti majd a külföldre küldött munkavállalókat.
Az új szabályok egy sor kritériumot felsorolnak, amelyek segítségével a tagállamok felmérhetik, hogy valós kiküldetésről van-e szó, vagy egy törvénysértési kísérletről. Ez utóbbi gyakorlatra jellemző például, hogy a munkavállalót egy olcsóbb társadalombiztosítással rendelkező tagállamban létrehozott fantomcég küldi kiküldetésbe.
2014. május 14-15.: XI. Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szakmai Konferenciája |
---|
Érdekli, mit jelenthet cége számára a halasztott áfa július 1-jei kivezetése? Van megoldás az ebből következő likviditási kérdések megoldására? Regionális terjeszkedés, mint az iparág jövője? Ha igen, hogyan finanszírozza az export orientált növekedési stratégiát? A válaszokat és az együttgondolkodás lehetősét kínáljuk, jöjjön el kétnapos szakmai konferenciánkra! Ízelítő a programból: 2014. május 14.
2014. május 15.
Helyszín: Balatonkenese, Hotel Marina Port****, 8174 Balatonkenese Kikötő Utca 2-4. |
A módosított irányelv egyértelműen meghatározza a színlelt önfoglalkoztatás fogalmát is. Ez a fajta visszaélés azt a kiskaput használja ki, hogy az irányelv alapján megfogalmazott, munkakörülményeket leíró rendeletek nem minden esetben vonatkoznak az önfoglalkoztatottakra.
Az új szabályok értelmében alvállalkozói láncolatok esetén a fővállalkozó és az alvállalkozók közösen, egyetemlegesen viselik a felelősséget, ha a kiküldetésben dolgozó munkavállaló nem kapja meg a bérét. A legtöbb kiküldött munkavállaló az építőiparban dolgozik, ezért ebben a szektorban ez a rendelkezés kötelező érvényű, de a tagállamok szabad kezet kaptak, hogy bármelyik ágazatban alkalmazhassák és szigorúbb intézkedéseket is bevezethessenek.
A kiküldött munkavállalók foglalkoztatásának szabályai azokra vonatkoznak, akiket munkáltatójuk egy másik államba küld, hogy ottani telephelyükön, a másik tagállam piacára termelő cégben folytassák munkájukat.
Munkajogi kiskönyvtár 3. rész: A munka díjazása |
---|
Közérthető példákon keresztül ismertetjük a munkabér elszámolásának, kifizetésének szabályait és részletesen bemutatjuk a távolléti díj számítását. Nem hiányozhat egyetlen számfejtéssel foglalkozó, vagy személyügyi szakember polcáról sem! Bővebb információk és megrendelés |
A kiküldött munkavállalók védelme ebben a formában a fogadó ország munkavállalóit is védi, céljuk ugyanis az, hogy a kiküldött munkavállalót is ugyanolyan feltételekkel foglalkoztassák, mint a helyi munkaerőt, vagyis egy cég ne juthasson indokolatlan versenyelőnyhöz azáltal, hogy olyan országban van bejegyezve, ahol a foglalkoztatás szabályai kedvezőbbek a munkáltató számára. Az irányelv módosítását még hivatalosan a tanácsnak is jóvá kell hagynia.
(Forrás: MTI)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!