Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Olyan, munkaerő-kölcsönzési jogeseteket és bírósági döntéseket mutatunk be, amelyek az új Mt. hatálya alatt is iránymutatásul szolgálhatnak mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára, illetve akár korábban nem létező szabályok értelmezéséhez is segítséget nyújthatnak. Előző cikkünkben a kölcsönbeadó működésének földrajzi területéről volt szó.
2. jogeset – a munkavállalók továbbkölcsönzésének tilalma
A második jogesetben a felperes keresetében a vele szemben munkaügyi bírságot kiszabó közigazgatási határozat felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozva, hogy a törvény nem tiltja a munkaerő továbbkölcsönzését. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte a jogszabály téves értelmezésére hivatkozva. Fenntartotta és részletesen kifejtette azt az álláspontját, hogy a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályok nem tiltják a munkaerő továbbkölcsönzését, mivel az 1992. évi Mt. 193/D. § (5) bekezdése – felperes álláspontja szerint – nem erre vonatkozik.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata alapján kimondta, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálatának törvényben előírt feltételei nem álltak fenn.
A nem vitatott tényállás szerint a felperes által kölcsönbeadótól kölcsönbevett munkavállalókat N. Kft. foglalkoztatta munkaerő-kölcsönzésre kötött szerződés alapján. Eszerint a felperes, mint kölcsönvevő munkáltató az érintett munkavállalókat egy további munkáltatónak kölcsönbe adta.
Az 1992. évi Mt. – az eset idején hatályos – 193/C. § a) pontja a munkaerő-kölcsönzést olyan tevékenységként határozta meg, amelynek keretében a kölcsönbeadó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átengedi. Az 1992. évi Mt. korábban hatályos 193/C. § c) pontja pedig úgy rendelkezett, hogy a kölcsönvevő munkáltató a kölcsönzés keretében átengedett munkavállalót foglalkoztatja és munkáltatói jogait, kötelezettségeit a kölcsönbeadóval megosztva gyakorolja.
A fenti rendelkezések értelmében a felperes, mint kölcsönvevő munkáltató, a kölcsönzés keretében átengedett munkavállalók foglalkoztatására volt jogosult és köteles, e munkavállalókkal nem a felperes, hanem a kölcsönbeadó létesített kölcsönzés céljából munkaviszonyt. Ily módon a munkaerő-kölcsönzés intézményét, alanyait meghatározó alapvető szabályokból a Legfelsőbb Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a kölcsönvevő munkáltató nem kölcsönözheti tovább a munkavállalókat.
Az alperes határozata tehát a munkavállalók továbbkölcsönzésével kapcsolatos szabálytalanságot megalapozottan állapította meg, ezért a munkaügyi bíróság keresetet elutasító ítélete nem volt jogszabálysértő. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet elutasította (EBH2005. 1247).
Az indokolásban felhívott fogalmak nem mentek keresztül alapvető változáson az Mt. hatályba lépésével, olyannyira, hogy a munkaerő-kölcsönzés fogalma és az Mt. 193/D. § (5) bekezdésének rendelkezései szó szerint megegyeznek a hatályos szabályozással. Ennek megfelelően a továbbkölcsönzés tilalma a hatályos jogszabályi környezetben is fennáll, kizárva ezzel annak a lehetőségét, hogy munkáltatók egész láncolata tegye átláthatatlanná a jogviszonyt.
