Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikkünkben a polgári jog és a munkajog együttes alkalmazásával kapcsolatos olyan jogesettel foglalkozunk, amelyek még a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) hatálya alatt születtek, és amelyek kapcsán alkalom nyílik a jogszabályi környezet változásait a gyakorlati eseteken keresztül vizsgálni, különös tekintettel arra, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) hatálybalépésével a munkajogi szabályok is újabb változásokon mennek keresztül.
Jogesetünkben a felperesek az alperessel határozatlan időre szóló munkaszerződést kötöttek az alperes részére külföldön végzendő munkákra vonatkozóan. A módosított szerződés szerint a felpereseknek a kiutazásuk előtt fejenként 25 000 forintot kellett az alperes pénztárába befizetniük, amely összeget az alperes egy elkülönített bankszámlán volt köteles elhelyezni. Ezek az összegek az alperes esetleges követelésének biztosítására óvadékul szolgáltak.
A kiküldetés megszűnése után a felperesek a Sz.-i Munkaügyi Bíróságon többirányú követelést támasztottak az alperessel szemben, s egyebek között az óvadékösszegek visszafizetését is követelték.
Az Sz.-i Munkaügyi Bíróság végzésével a felperesek kaució iránti igénye tekintetében a pert megszüntette, és ebben a vonatkozásban a keresetlevél áttételét elrendelte az Sz.-i Városi Bírósághoz. A Munkaügyi Bíróság álláspontja szerint a munkajogi szabályok nem adnak lehetőséget arra, hogy a felek a munkaszerződésben óvadék fizetésében állapodjanak meg, ezért a kaucióra vonatkozó megállapodás polgári jogi szerződésnek minősül, az ebből származó vita a városi bíróság hatáskörébe tartozik.
Ezt követően az Sz.-i Munkaügyi Bíróság a felperesek egyéb követelésének és az alperes viszontkeresetének elutasítására vonatkozóan ítéletet hozott.
Az Sz.-i Városi Bíróság végzésével az óvadék visszafizetése iránti követelés elbírálására hatáskörének hiányát állapította meg, és az iratokat az eljáró bíróság kijelölése végett felterjesztette a Legfelsőbb Bírósághoz. A városi bíróság szerint az óvadék jogintézményét a Ptk. 270. §-a a szerződést biztosító mellékkötelezettségként szabályozza, az szorosan kapcsolódik a szerződéshez, és önállóan nem jöhet létre, ezért csak az alapul szolgáló jogvitával együttesen bírálható el, tehát elbírálása is a Munkaügyi Bíróságon történik.
A bíróságok között felmerült hatásköri összeütközést a Legfelsőbb Bíróság szüntette meg.
Indokolásában kifejtette, hogy a felek munkaszerződést kötöttek, amely a felek jogait és kötelezettségeit részletesen szabályozta, és ennek keretében állapodtak meg az óvadékban is. A feleknek erre vonatkozó megállapodása is a munkaviszonyra vonatkozik, melyből származó igények elbírálása a Munkaügyi Bíróság hatáskörébe tartozik. Az óvadék szabályait valóban a Ptk. tartalmazza, ezek azonban anyagi jogi szabályok, amelyek az eljárásra tartozó hatásköri szabályokat nem érintik.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a hatásköri vitával kapcsolatosan az Sz.-i Munkaügyi Bíróság hatáskörét állapította meg, és eljáró bíróságul ezt a bíróságot jelölte ki (BH1994. 546.).
| Munkajogi kiskönyvtár csomag |
|---|
|
|
Bár maga a jogeset az ügy érdemében hozott döntést – vagyis azt, hogy az óvadék kikötése jogszerű-e vagy sem – nem válaszolja meg, azonban jó rálátást biztosít az 1992. évi Mt. és a Ptk. kapcsolatára. Az elsőfokon eljáró bíróság már önmagában az óvadék kikötése miatt a megállapodást polgári joginak minősítette, és azt „leválasztotta” a munkaszerződésről, azzal, hogy elbírálását más bíróság hatáskörébe utalta. Erre – nagy valószínűség szerint – ma már nem kerülne sor, hiszen az Mt. maga rendezi a Ptk.-hoz fűződő viszonyát, és jelöli ki az alkalmazandó rendelkezéseket.
Tekintettel arra, hogy a 2014. március 15. napjáig hatályos szabályok alapján a Ptk. óvadékra vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni az Mt. háttérszabályaként, az ilyen kikötés minden bizonnyal jogellenesnek minősülne, ugyanakkor a szerződést biztosító mellékkötelezettségek bizonyos mértékben már teret nyertek a munkajogban is.
A munkavállalói biztosíték jogintézménye (Mt. 189. §) lehetővé teszi írásbeli megállapodás alapján a munkavállaló egyhavi alapbérét meg nem haladó biztosíték kérését, amelyből a kártérítési igények a munkabérből való levonás szabályai szerint kielégíthetőek. A biztosítékot a munkáltatónak e célra elkülönített számlán kell tartania – azaz azt nem használhatja fel –, és azt, amennyiben igénybevételére nem kerül sor, jegybanki alapkamattal növelt összegben kell a munkavállaló számára visszafizetni.
| Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek |
|---|
|
Ízelítő a tematikából:
Időpont: 2014. szeptember 18. |
További feltétel, hogy ilyen megállapodás csak akkor köthető, ha a munkavállaló munkaköre ellátása során más munkavállalótól vagy harmadik személytől pénzt, más értéket vesz át, vagy részükre ilyen kifizetést, átadást teljesít (tipikusan ilyen lehet a pénztáros), illetve ezek teljesítését közvetlenül ellenőrzi.
Az új Ptk. hatálybalépésével pedig újabb polgári jogi jogintézmény jelenik meg a munkajogban azzal, hogy a tanulmányi szerződések és versenytilalmi megállapodások során az Mt. lehetővé teszi kötbér kikötését, és arra a Ptk. szabályait rendeli alkalmazni (új Ptk. 6:186–189. §).
Ezzel a szerződésszegésből eredő károk bizonyítása nélkül is fizetési kötelezettség terhelheti a szerződést szegő felet, természetesen azzal, hogy a kötbért meghaladó károk továbbra is bírósági úton érvényesíthetőek maradnak.
