Jogszerűtlen felmondás próbaidő alatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várandósság miatt próbaidő alatt sem szabad felmondani – derül ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatából.


A kérelmező az egyenlőbánásmód-referens közreműködésével benyújtott panaszában arra hivatkozott, hogy az eljárás alá vont cég munkaerő kölcsönzés céljából, 90 nap próbaidő kikötésével foglalkoztatta eladó munkakörben, és a határozatlan idejű munkaviszonyát azonnali hatállyal, próbaidő alatt megszüntette – számolt be az esetről a hatóság a honlapján.

A kérelmező beadványában kifejtette, hogy álláspontja szerint a munkaviszonya megszüntetésére egyértelműen a terhessége – és az azzal összefüggésben álló táppénzes állományba vétele – miatt került sor. Kérelmező a panaszával összefüggésben munkaügyi pert is indított a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt, amelyre tekintettel a hatóság az eljárást felfüggesztette. A bíróság által megküldött bírósági meghagyás alapján a bíróság kérelmező munkaviszonyát helyreállította. A hatóság ezt követően az eljárás folytatásáról döntött.

A hatóság az eljárás alá vontnak megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, és elrendelte a jogerős és végrehajtható – az eljárás alá vont adatainak kivételével – anonimizált határozatának a hatóság nternetes oldalán történő nyilvános közzétételét 30 napra, továbbá 300.000,- Ft bírság megfizetésében marasztalta.

Munkajogi Klub Online Extra

 

 

+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre

 

Megrendelés >>

A hatóság a szankció alkalmazásánál figyelembe vette, hogy kérelmező emberi méltóságát, egzisztenciális helyzetét egyaránt sértette az eljárás alá vont, mert azt követően, hogy tudomást szerzett kérelmező várandósságáról, rövid időn belül, azonnali hatállyal a próbaidő alatt megszüntette a munkaviszonyát. A hatóság a döntés meghozatalakor figyelemmel volt arra is, hogy egy munkáltatónál a próbaidő alatt történő, azonnali hatályú, indokolás nélküli felmondást olyan szempontra alapítani, amely indokolatlanul kirekeszti a várandós nőket a munka világából, a munkavállalás és a családi élet összeegyeztetése elősegítésének elve szempontjából aggályos, és nem csak a hazai, hanem a nemzetközi normákkal is ellentétes. A hatóság a különböző szankciók egymás mellett történő alkalmazásával a jogsértés súlyosságára kívánta felhívni a figyelmet, amelynél figyelembe vette, hogy az elbocsájtás veszélyeztetheti a várandós munkavállaló pszichikai és fizikai helyzetét, és éppen a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI törvény (Csvt.) preambulumában megfogalmazott azon elvvel szemben hat, hogy a gyermekvállalás nem eredményezheti a család szegénységbe süllyedését.

A hatóság a pénzbírság összegének megállapítása során figyelembe vette az eljárás alá vont anyagi helyzetét, és azt, hogy vele szemben elmarasztaló döntés meghozatalára korábban nem került sor. A hatóság figyelemmel volt továbbá a kérelmezőt ért hátrány súlyára, miszerint terhességének veszélyeztetett voltára tekintettel a szülést megelőzően már nem tudott volna munkát vállalni.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.