Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség ebben az évben nyolcadik alkalommal kiírt pályázata alapján a „Legjobb Női Munkahely 2014” díj elnyerésére keres olyan munkáltatókat, ahol a legtöbbet tesznek a női munkavállalókért.
A két kategóriában, a 20-250 fő közötti és a 250 főnél több foglalkoztatottal működő munkahelyek közti verseny értékelési szempontjai között kiemelten szerepel a családi élet és a munkahely érdekeinek összehangolása, a gyermekvállalásból visszatérő anyák integrációja, vagy például az 50 év feletti nők életútprogramjának alakítása. A pályázat beküldési határideje: 2015. november 6.
További információkat a pályázattal kapcsolatban itt talál.
Legjobb Női Munkahely 2014” díjak ünnepélyes átadására ebben az évben is a Personal Hungary Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon kerül sor, amelyet most Budapesten a Millenáris Parkban rendeznek meg. A Díjátadóra a 2015. november 12-én 14:30- 17:00 óra között a Nő, Család és Karrier II. – Generációk közötti együttműködés című nemzetközi konferencia keretében kerül sor.
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!