Lehetséges a munka a GYED mellett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014-ben már GYED mellett is lehetséges a munkavégzés – akár napi nyolc órában is –, azoknak, akik a GYED-re már 2013-ban is jogosultak voltak és gyermekük betöltötte az egy éves kort.


A gyermekgondozási ellátásokkal kapcsolatos törvénymódosításokat, 2013. december 18-án hirdették ki a Magyar Közlönyben. Bejegyzésemben a módosítások okozta jelentősebb változásokat foglalom össze.

Elöljáróban fontos megemlíteni, hogy főszabály szerint a módosítások csak a 2013. december 31-ét követően született gyermekek után igényelhető ellátásokra vonatkoznak.

Az egészségbiztosítási ellátásokat TGYÁS és GYED) érintő módosítások

GYED melletti munkavégzés

Az egyik leginkább várt és legjelentősebb változás, hogy a módosítás alapján a gyermekgondozási díj (GYED) folyósítása mellett lehetőség nyílik korlátlanul keresőtevékenység végzésére, ennek egyetlen feltétele, hogy a gyermek betöltse az 1 éves kort. Ez a feltétel a gyermek egészséges fejlődését szolgálja, így a gyermek 1 éves kora előtt továbbra sem lehet a kismamának dolgozni, csak abban az esetben, ha a kismama kéri a GYED folyósításának megszüntetését.

Fontos megemlíteni, hogy a módosítás alapján már a 2014. január 1-jét megelőzően megkezdődött GYED mellett is lehetséges a munkavégzés, tehát 2014-ben már azon kismamák is dolgozhatnak – akár napi nyolc órában is –, akik a GYED-re már 2013-ban is jogosultak voltak és gyermekük betöltötte az egy éves kort.
Munkába állás esetén a munkáltató felé igazolnia kell a kismamának, hogy milyen ellátásban – GYED-ben, GYES-ben – részesül, mivel a munkáltatónak ezzel kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettsége van a NAV felé. Az ellátás folyósításáról igazolást a folyósító szervtől kérhetnek a kismamák.

Szintén új szabály, hogy a 2014-ben születő ikergyermekek esetében a GYEDd a gyermekek harmadik életévének betöltéséig jár majd, tehát esetükben akár 2 évig is lehet korlátlanul munkát végezni a GYED folyósítása mellett.

Több gyermek esetén egyidejűleg több ellátásra való jogosultság

Amennyiben különböző korú gyermekei után a szülő jogosult lenne gyermekgondozási segélyre, (GYES), gyermeknevelési-támogatásra (GYET), terhességi-gyermekágyi segélyre (TGYÁS) vagy GYED-re, úgy egyidejűleg is igénybe veheti az ellátásokat, ha legalább az egyik gyermek 2013. december 31-e után született.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben például a kismama GYED-ben részesül második gyermeke születésekor, úgy ezt a GYED-et nem veszíti el és mellette a második gyermek után járó TGYÁS-ra is jogosult lesz.

Amennyiben a szülő több, 2014-ben született gyermek után egyidejűleg jogosult GYED-re, úgy a GYED-re vonatkozó maximális összeghatárt (2014-ben 142 100 Ft) gyermekenként kell figyelembe venni.

A párhuzamosan járó ellátásokra a szülő abban az esetben is jogosult, ha idősebb gyermeke(i) a 2014. évet megelőzően született/születtek. Tehát ha a családban van legalább egy gyermek, aki 2014-ben születik, akkor szülő már egyidejűleg is kaphatja a gyermekek után járó ellátásokat.

Fenti ellátásokat egyidejűleg csak az egyik szülő veheti igénybe, tehát nem lehetséges az, hogy a GYED-et az egyik szülő, a GYES-t pedig a másik szülő kapja. A gyermekápolási táppénzt a korábbi szabályok szerint mindkét szülő igénybe veheti, a gyermek korától függően meghatározott napokra közösen jogosultak.

GYED-jogosultság kiterjesztése

2014. január 1-től bevezetik hallgatói jogviszony alapján járó gyermekgondozási díjat, a „diplomás GYED” intézményét. A változások értelmében 2014-től lehetőség nyílik arra, hogy azon szülő nő is jogosulttá válhasson a GYED-re, aki a korábbi szabályok alapján gyermeke után kizárólag az alanyi jogon járó GYES-t igényelhette meg (például mert nem biztosított vagy nincs a szülést megelőző 2 éven belül 365 nap biztosítási jogviszonya).

A „diplomás GYED”-re való jogosultsághoz az alábbi feltételek egyidejű teljesülése szükséges:

  • általános szabályok szerint gyermekgondozási díjra nem jogosult,
  • a gyermeke születését megelőző 2 éven belül államilag elismert felsőoktatási intézményben magyar nyelvű nappali képzésben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
  • a gyermeke a fenti hallgatói jogviszony fennállása alatt vagy annak szünetelését vagy megszűnését követő egy éven belül születik,
  • a gyermeket saját háztartásában neveli,
  • magyar állampolgár vagy EGT tagállam állampolgára,
  • rendelkezik a szülés időpontjában magyarországi bejelentett lakóhellyel.

Amennyiben a szülő nő minden fenti feltételnek megfelel, a gyermek 1 éves koráig lesz jogosult a GYED-re, melynek alapja:

  • felsőfokú alapképzésben, szakképzésben vagy szakirányú továbbképzésben résztvevő esetén a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 70 százaléka (2014-ben 101 500 Ft x 0,7 = 71 050 Ft),
  • mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy doktori képzésben való részvétel esetén a jogosultság kezdő napján érvényes garantált bérminimum 70 százaléka (2014-ben 118 000 Ft x 0,7 = 82 600 Ft).

Ugyancsak 82 600 forint lesz az ellátás alapja abban az esetben, ha a fenti feltételeknek megfelelő szülő nő a szülés napján biztosított, de nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel.

Amennyiben viszont a szülő nő a szülés napján biztosított és rendelkezik legalább 180 naptári nap pénzbeli egészségbiztosításijárulék-alapot képező jövedelemmel, úgy az ellátás összegét az általános szabályok szerint kell megállapítani, azonban az nem lehet kevesebb a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 70 százalékánál, és nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresének 70 százalékát (142 100 Ft).

Amennyiben a szülő nő meghal, vagy nem felel meg maradéktalanul a fenti feltételeknek, akkor a vér szerinti apa is jogosult lehet a diplomás GYED-re, ha minden fenti feltételnek megfelel.

Fenti új szabály hatályba lépésével megszűnik az az eddigi gyakorlat, hogy azon szülők, akik egyáltalán nem rendelkeznek biztosításban töltött idővel, a születendő gyermekük után kizárólag GYES-re lehetnek jogosultak. Ezen rendelkezés azok gyermekvállalását kívánja támogatni, akik felsőfokú tanulmányaik folytatása miatt egyáltalán nem vagy nem megfelelő időtartamban álltak biztosítási jogviszonyban.

A gyermekgondozási segélyt érintő módosítások

Az egészségbiztosítási ellátásokat érintő módosításokkal összhangban a családok támogatásáról szóló törvényből is kikerült az a korlátozás, hogy a GYES mellett főszabály szerint csak heti 30 órát meg nem haladó tartamban lehet keresőtevékenységet folytatni.

A szülő egyidejűleg két gyermeke után is kaphat gyermekgondozási segélyt, mely rendelkezés alkalmazásakor az ikergyermekeket egy gyermeknek kell tekinteni.

A szocho-kedvezményeket érintő módosítások

Fenti módosításokhoz kapcsolódóan szintén új szabály, hogy a SZOCHO-kedvezmény a GYED folyósítása mellett létesített munkaviszonyban is megilleti a munkáltatót.

Továbbá szintén új rendelkezés, hogy azon foglalkoztatott esetében, aki legalább három gyermek tekintetében családi pótlékra jogosult, illetve GYED-ben, GYESben, GYET-ben részesül vagy részesült, az utolsó anyasági ellátás megszűnését követő 69. hónap végéig, de maximum 5 évig a kifizető az alábbi módon jogosult a SZOCHOkedvezmény érvényesítésére:

  • bruttó jövedelem, de maximum 100 000 Ft 27 százaléka az első három évben,
  • a bruttó jövedelem, de maximum 100 000 Ft 14,5 százaléka a negyedik és ötödik évben.

Ezen módosítás tehát azon szülők munkába való visszatérését segíti elő, akik legalább három gyermeket nevelnek és valamely gyermekgondozási ellátás mellett vagy annak megszűnését követően szeretnének munkát vállalni.

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM DTM Hungary Zrt. bérszámfejtési vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.