Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kiterjesztik a biztonságos elektronikus azonosítási és hitelesítési szolgáltatásokat.
A NISZ Zrt., a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), az IdomSoft Informatikai Zrt., valamint a KOPINT-DATORG Informatikai és Vagyonkezelő Kft. alkotta konzorcium 3,719 milliárd forint vissza nem térítendő EU-támogatást nyert a kormányzati hitelesítésszolgáltatás keretében nyújtott biztonságos elektronikus azonosítási és hitelesítési szolgáltatások fejlesztésére, kiterjesztésére – és ezzel párhuzamosan – a szolgáltatási képesség bővítésére. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló, KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2015-00004 azonosító számú, „Kormányzati hitelesítés szolgáltatás (Gov CA) kiterjesztése” elnevezésű projekt célja a közigazgatási folyamatok elektronizálásán keresztül az adminisztratív terhek csökkentése és az ügyfelek által közvetlenül használt elektronikus szolgáltatások minél szélesebb körű elterjesztése. A projekt előrehaladásáról és a fejlesztések eddig megvalósult eredményeiről tartott sajtótájékoztatót 2021. október 28-án, Budapesten a projektkonzorcium vezetője, a NISZ Zrt.
A lakosság, az államigazgatás és a vállalkozások által használt magas szintű, minőségi elektronikus ügyintézési megoldások bevezetésének alappillérei az ügyintézésben résztvevők biztonságos azonosítása, illetve a hiteles elektronikus jognyilatkozat-készítési lehetőség biztosítása a résztvevők számára. A „Kormányzati hitelesítés szolgáltatás (Gov CA) kiterjesztése” elnevezésű projekt keretében elvégzendő fejlesztések átfogó célja, hogy a kormányzati hitelesítés-szolgáltatás illeszkedjen az új jogszabályokhoz.
Az interoperabilitási szempontok figyelembevételével továbbfejlesztésre kerültek a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatásai. Kialakításra került a magyar eIDAS csomópont, mely biztosítja a határokon átnyúló nemzeti és más tagállamokban felállított e-azonosítási infrastruktúra összekapcsolását bilaterális integrációs tesztek előkészítését és végrehajtását. (HPEPS).
A felhasználói kör kiterjesztésének és a szolgáltatás hosszú távú, biztonságos üzemeltetésének alapfeltétele a szolgáltatást támogató informatikai folyamatok és infrastruktúra fejlesztése, megerősítése, ennek érdekében a hitelesítés-szolgáltatáshoz kapcsolódó infrastruktúra bővítéséhez és felkészítéséhez elsősorban eszközök és szoftverek beszerzésére és implementálásra volt szükség, ami egyúttal a teljes Gov CA architektúra megújítását is jelenti.
Folyamatban van az elektronikus személyazonosító igazolványhoz igényelhető minősített elektronikus aláírás szolgáltatáshoz kapcsolt, szerepkört igazoló szolgáltatás megteremtése.
Az elektronikus dokumentumhitelesítési lehetőségek bővítése folyamatos, a kialakításra kerülő, szakrendszerek által elérhető központi dokumentumhitelesítési szolgáltatás (KDÜ), valamint a mobil eszközökkel használható dokumentumhitelesítési szolgáltatások révén. Megoldódik a nem természetes személyek elektronikus dokumentumhitelesítésének problematikája is.
A projekt a tervek szerint várhatóan 2022. június 30-án zárul.
A projektről bővebb információt a www.nisz.hu/projektek oldalon olvashatnak.
(nisz.hu)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!