Már csaknem 460 ezren használják a cégkaput


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A január 1-jén indult cégkapu szolgáltatást már 458 ezer cég használja az erre kötelezett 466 ezerből, a regisztráltak június elejéig több mint 600 ezer dokumentumot küldtek és fogadtak. 


A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a cégkapu szükségszerűen összetettebb szolgáltatás az ügyfélkapunál, de hasonlóan kezelhető, mint bármelyik ügyintézésre használt internetes levelezési környezet. Hajzer Károly szerint különösen a kisebb cégek számára jelent nagy segítséget, hogy a regisztrációval 300 megabájt vírusmentes tárhelyet kapnak állami garanciával, mivel – mint mondta – a kiberbiztonság a gazdasági életben is egyre fontosabb szempont. A cégkapu lehetővé teszi a beérkező levelekhez kapcsolódó hozzáférési jogosultságok elosztását is a vállalatokon belül – tette hozzá. Hajzer Károly kiemelte, hogy 2019. január 1-jétől az adóhatósági ügyeket is ezen a rendszeren keresztül kell intézniük az érintetteknek.       

[htmlbox Változásfigyeltetés]

A cégkapu az elektronikus közigazgatási szolgáltatások fejlesztésének eredményeként a Széchenyi 2020 program keretében jött létre, az év végén záruló projektet a NISZ Zrt. vezeti. A 9,434 milliárd forint értékű fejlesztésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Idomsoft Zrt., a KDIV Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vesz részt.       

Az elektronikus ügyintézésről szóló 2015-ös törvény idén január 1-jétől kötelezi a gazdálkodó szervezeteket elektronikus kapcsolattartásra az állami szervekkel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.