„Még nem jön a nagy e-könyv boom”


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A CompLex Kiadó 2011. októbere óta foglalkozik a nyomtatásban megjelent szakkönyveinek elektronikus kiadásával. Az elmúlt két és fél évben rengeteg tapasztalat gyűlt össze az e-könyvekről, mind a készítési és megjelentetési folyamatokat, mind a kereskedelmet tekintve. 2013. július 1-jével a kiadó új e-könyv kiszolgálási  rendszert vezetett be az online felületeken, hogy az ügyfelek még egyszerűbben és kényelmesebben jussanak hozzá az elektronikus változathoz, egyúttal megkezdődött az Amazon Kindle típusú e-könyv olvasó eszközök teljeskörű formátumtámogatása is. Ennek kapcsán beszélgettünk Tóth Gáborral, a CompLex Kiadó ügyvezető igazgatójával a hazai e-könyv piacról és saját tapasztalataikról.


Milyennek látja a hazai e-könyv kereskedelmet és ebből mekkora szeletet birtokolnak a szakkönyvek?

Véleményem szerint a hazai e-könyv piac még mindig erősen marginális, legalábbis az egész könyvkiadási forgalmat tekintve. A kínálati oldal infrastruktúrája már kezdi elérni a megfelelő szintet és minőséget, azonban a megjelentett elektronikus címek mennyiségén lenne mit javítani. A keresleti oldallal kapcsolatban pedig az az általános tapasztalat, hogy az olvasók többsége még mindig a papíralapú kiadványokat részesíti előnyben.

A szakkönyvkiadás terén jobb a helyzet. Ezeket a műveket napi szinten használó szakemberek általában felismerik a formátum adta előnyöket, ilyen a szövegben való gyors keresés lehetősége vagy a jegyzetelés és a könyvjelzők korlátlan használata. Az a tapasztalatunk, hogy bár a nyomtatott formátum még mindig igen magas presztízsértékkel bír, ügyfeleink legtöbbször olyan csomagkonstrukciót választanak, amiben a nyomatott és az elektronikus változatot is megkapják.

Sokszor kényes kérdés az árazás is. A hazai e-könyvpiacon az a trend alakult ki, hogy a kurrens, illetve bestseller kiadványoktól  eltekintve az e-változat jóval olcsóbb, mint a papír. Ez a szakkönyvek esetében nem kivitelezhető. Mi már adunk ki műveket kizárólag elektronikus formátumban. A bekerülési költségeket tekintve a digitális változat megjelentetésekor mindössze 15% (gyakorlatilag ez a nyomdaköltség) takarítható meg. Egy jó szakkönyv esetében az értéket nem a formátum, hanem maga a tartalom képviseli, ha pedig az e-könyv változat funkcionalitásában még segíti is a használatot, miért legyen olcsóbb?

Az elektronikus könyvek kiadásakor komoly dilemmát okoz a szerzői és kiadói jogok védelme, a kereskedők és kiadók számára számtalan lehetőség van a művek biztonságos értékesítésére. Milyen másolásvédelemmel érdemes kiszolgálni az ügyfeleket, hogy ne sérüljön sem a vásárlói, sem az üzleti érdek? Mik a tapasztalataik?

A kereskedők vagy a kiadók számára nincs túl sok választási lehetőség, főleg egy olyan kicsi, lokális piacon, mint a magyarországi. Ezek a másolásvédelmi rendszerek nagyon drágák. Az amerikai Amazon cég dollár milliárdokat ölt a „tökéletes” e-könyv kereskedelmi ökoszisztéma kialakításába és évekbe telt, mire az megtérült, pedig ők már olyan nagy piacokon is jelen vannak, mint a kínai vagy az indiai.

A legtöbb hazai forgalmazó az úgynevezett puha másolásvédelmi eljárásokat alkalmazza, amikor technikailag az e-könyv formátum használatában semmilyen szinten nem korlátozzák az olvasót. Ilyenkor az e-könyv fájlokban titkosított módon rögzítik a vásárló és a vásárlás bizonyos adatait, illetve egy vagy több úgynevezett vízjeloldalon látható módon is megjelennek ezek az adatok és általában egy jogi szövegezés, mely felhívja a figyelmet a szerzői és kiadói jogok tiszteletben tartására.

A másik lehetőség, hogy megpróbálnak az elektronikus formátum felett valamilyen direkt ellenőrzést gyakorolni, például a megnyitásukhoz egy korábban beszerzett felhasználónév és jelszó szükséges, csak bizonyos típusú programokkal használható és korlátozzák a fájl vagy az abban lévő szöveg másolásának lehetőségét.
Mi ez utóbbit, az úgynevezett kemény másolásvédelmet alkalmaztunk korábban, ami az ügyfelek számára sokszor komoly kellemetlenségeket okozott, nem beszélve arról, hogy nem támogatott minden e-könyv olvasóeszközt. A 2013. július 1-jével bevezetett új rendszerünk alapja a puha másolásvédelem lett.

A jelenleg üzletileg és a vásárlók számára is legjobb rendszerek magukon az e-könyv olvasó eszközökön működnek. Amikor például egy elolvasott mű, szakmai anyag következő kötete szinte egy gombnyomással megvásárolható és letölthető vagy a korábban megvásárolt kiadvány egy felhő alapú tárhelyről bármikor hozzáférhető az eszközön. A CompLex is dolgozik jelenleg egy ilyen fejlesztésen.

Milyen eredményeket ért el eddig a CompLex az e-könyvek értékesítése terén?

A hazai e-könyv forgalomról mind a mai napig nincsenek pontos adatok. Egyes jelentések, kutatások a nyomtatott piachoz viszonyított arányát 0,5–1%-ra becsülik, de vannak ennél pesszimistább elemzések is. Nálunk ez az arány a teljes könyves forgalomhoz viszonyítva tavaly 3% volt. A nemzetközi trendektől még mindig el vagyunk maradva – az Egyesült Államokban például jóval 10% felett van az elektronikus formátumok összkiadáshoz viszonyított forgalma –, de így is minimum a magyar piaci szint háromszorosát teljesítettük, ami azt jelenti számunkra, hogy érdemes az e-könyvkiadásba és az ehhez kapcsolódó fejlesztésekbe erőforrásokat és pénzt fektetni.

Mit várnak az elektronikus könyvek kiadásától a jövőben?

Az idei évre vonatkozó eddigi adatokból azt látjuk, hogy az értékesítés kis mértékben növekszik. Nem számítok sem a teljes piacon, sem a szakkönyvek terén egy nagy e-könyv boom-ra, de biztos vagyok benne, hogy  a formátum egyre nagyobb teret nyer. Szeretném kiemelni a formátum szót. A CompLex Kiadónak az a célja, hogy szakmai tartalmait ügyfelei számára minden lehetséges csatornán és változatban elérhetővé tegye, legyen az nyomtatott könyv, e-könyv, a kiadó legismertebb termékébe, a Jogtárba integrált kiegészítés vagy mobileszközökön elérhető applikáció. A jó tartalomszolgáltatás kulcsa az azonnali és gyors elérhetőség és az egyértelmű, egyszerű használhatóság, természetesen központban a kiváló minőségű tartalommal. Az e-könyv ebben a jól működő tartalomszolgáltatási rendszerben csak egy formátum, amit most ügyfeleink még könnyebben és egyszerűbben érhetnek el.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

2024. október 3.

Mi is az a névfoglalás?

Mi történik, ha egy másik vállalkozás tulajdonosainak is eszébe jut a cégalapítást tervezők előre megálmodott cégneve, és azzal korábban megalapítják a saját gazdasági társaságukat? Erről rendelkezik a névfoglalás „intézménye”.