Megsértette az EU trösztellenes szabályait a Qualcomm


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság 242 millió eurós bírságot szabott ki a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra csütörtökön, amiért értékelése szerint a vállalat visszaélt piaci erőfölényével.

Vizsgálata során a brüsszeli testület arra jutott, hogy a Qualcomm „ragadozó árképzési gyakorlatot” folytatott 2009 és 2011 között, önköltségnél alacsonyabb áron értékesítette 3G-s lapkakészleteit két kulcsfontosságú vásárlójának, a kínai Huaweinek és ZTE-nek azzal a céllal, hogy kiszorítsa riválisát, a brit Icerat a piacról.

Ez az Európai Unió trösztellenes szabályai értelmében illegális. „A Qualcomm magatartása akadályozta a versenyt, az innovációt, valamint korlátozta a fogyasztók számára elérhető termékek skáláját egy olyan szektorban, amelyben óriási a kereslet és a potenciál az új technológiákat illetően” – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

A 242 millió eurós bírság a Qualcomm tavalyi árbevételének mintegy 1,27 százalékát teszi ki. Az EU versenyjogi hatóságaként eljáró testület egy cég árbevételének akár a 10 százalékával felérő pénzbüntetést is kiszabhat, úgyhogy ez még viszonylag visszafogottnak is nevezhető.

Az Európai Bizottság 2015-ben indított vizsgálatot a világ legnagyobb mobiltelefonchip-gyártójának számító vállalat ellen.

Később a Qualcomm bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, amelyet „sem a jog, sem a gazdasági alapelvek, sem a piaci tények nem támasztanak alá”.

Hasonló ügyben, a közösségi trösztellenes szabályok megsértése miatt tavaly közel egymilliárd euróra büntették a kaliforniai céget.

Sajtótájékoztatóján Vestager arról is beszámolt, hogy egy másik amerikai chipgyártó, a Broadcom ügyében is vizsgálatot folytatnak, amelynek keretében „ideiglenes intézkedéseket” rendelhetnek el már ősszel.

A lépés tovább fokozhatja az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti feszültséget. Washington korábban azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy módszeresen vesz célba amerikai cégeket, Brüsszelben azonban ezt tagadják.

Donald Trump amerikai elnök nemrégiben azt mondta egy interjúban, hogy Vestager „jobban utálja az Egyesült Államokat, mint bárki más, akivel valaha találkozott”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. július 15.

Az eu-s jognak megfelelően módosította szabályzatát az Airbnb

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb az uniós fogyasztóvédelmi hatóságokkal folytatott tárgyalások nyomán továbbfejlesztette és teljes mértékben egyértelművé tette fogyasztói ajánlatainak megjelenítését, összhangba hozva azokat az uniós jogi normákkal.