Merre tovább, szakképzés?

Szerző: dr. Burik Mária
Dátum: 2018. július 26.
Címkék: , , , , , , ,
Rovat:
Cikkünkben a szakképzés szabályozásának hazai történetét, a hatályos jogszabályi környezetét és a jövőbeni kihívásait ismertetjük.

  1. A szakmai képzés történeti előzményei (átfogó áttekintés a szakmai képzés intézményrendszeréről a dualizmus koráig

1) A szakképzés alapvetően a képzési rendszer két, állami felügyeleti rendszer szempontjából elkülönülő – azonban a képzés szempontjából mégis egyfajta ráépülést mutató – intézményrendszerében működik: a középszintű oktatásban, valamint a felsőfokú (egyetemi) képzésben. E kettősség állandóan jelen volt és van a magyar képzési rendszerben, hiszen a magyar királyság, majd az osztrák-magyar monarchia idejében is működtek szakmai képzést nyújtó egyetemek, azonban a  szakmai képzés nem mutatott intézményesített jelleget, az egyetemi disciplinák kivételével.

A protestáns német egyetemek fontos szerepet játszottak a magyar értelmiség képzésében. A magyarországi és erdélyi diákok között a 16-17. században főleg protestánsokat találunk, de a 18. században katolikusok is megjelennek. Négy egyetem emelkedett ki a században: Halle, Jéna, Lipcse és Göttinga, Wittenberg. A protestánsok külföldi egyetemre járásának a 18. században már évszázados előzmé-nyei, kialakult bázisai és anyagi alapjai voltak. Akik a tanulmányutat maguk nem, vagy nem teljesen tudták fedezni, kaphattak támogatást városuktól, egyházuktól, annak jobb módú pártfogóitól. Nagy segítséget nyújtottak a különböző alapítványok is. A tanulás a 18. században is a társadalmi felemelkedés, a politikai érvényesülés lehetősége volt. A témában a kapcsolattörténeti kutatások több mint száz éves múltra tekintenek vissza[1]. Európán belül híresek voltak az Itáliai egyetemek is: főképpen Róma, Bologna.

A Habsburg udvar a külföldi egyetemek látogatását igyekezett korlátozni. A protestánsok külföldi tanulmányainak e szabályozása elsősorban a katolikus egyház érdekét szolgálta. A kiutazóknak 1725-től útlevelet kellett kérniük, melyet Bécs jóváhagyásával a Helytartótanács adott ki. 1748 után további megszorításokra került sor. Többek között a kiutazóknak igazolniuk kellett, hogy tanulmányaikhoz megfelelő pénzösszeg áll rendelkezésükre. Nehezebbé vált a helyzet az osztrák örökösödési háború, majd a hétéves háború idején elsősorban a német egyetemek vonatkozásában. 1756-59 között nem engedélyezett az udvar külföldi tanulmányokat, azután is csak azokba az országokba, melyek a bécsi udvarral baráti vagy szövetségesi viszonyban voltak.

Az 1760-as évektől az udvari törekvések arra irányultak, hogy a tanulmányok folytatása megfelelő színvonalú képzéssel a birodalmon belül lehetségessé váljon. A tanügyi reformok bevezetése is a század második felében indul meg, először a felsőoktatásban. A nagyszombati egyetemen a tárgyak között megjelent a természetjog.

Mária Terézia nevéhez jelentős oktatási reformok fűződnek, uralkodásának 1777-ben született meg a Ratio Educationis, amelyben – először a monarchia területén – az állam szabályozta az oktatásügyet az abszolút felvilágosodás jegyében. A Ratio Educationis rögzítette, hogy a császári rendelkezés a közjót kell, hogy szolgálja, és az uralkodó jogot formálhat az iskolarendszer szerkezetének, a tananyag tartalmának és az oktatásban érdekeltek (tanárok, diákok, tanügyi hivatalnokok, stb.) feladatainak meghatározására. A rendelet első abban a vonatkozásban is, hogy a teljes oktatásügyet (a népiskoláktól az egyetemig) egységesen rendezi[2], és egységes tanfelügyeleti rendszert alakított ki. A császári rendeletet 1806-ban módosították.

A két Ratio Educationis csak rendelet volt, nem pedig országos törvények, ezért a protestánsok azokat iskoláik szervezésében és berendezésénél nem fogadták el, és amikor a kormány azoknak végrehajtását ismételten is sürgette, a protestánsok a Rendeletek intézkedései és a főigazgatók hatósága ellen mindannyiszor erélyesen tiltakoztak. Mindazonáltal a magyarországi katolikus iskolák egészen 1848-ig a második rendelet szellemében voltak szervezve és berendezve.

A felsőfokú szakmai képzésben főképpen az orvos és jogászképzés, valamint a mérnöki (építőmérnöki, bányamérnöki) képzés jeleskedett, majd 1800-as évek elején meghonosodott az óvónőképzés, amely Brunswik Teréz nevéhez kötődik (amely egyfajta háziasszony-képzésnek volt tekinthető). Az orvos és jogászképzésnek, valamint a mérnökképzés részben külföldön (Itália, Franciaország, Németország), részben a Monarchia területén folyt. A legismertebb magyar egyetemek között a pécsit, a pozsonyi egyetemet, majd később a Pesten megalakult Pázmány Péter Katolikus Egyetemet lehet említeni. Orvosképzés legelőször Magyarországon Debrecenben és Pesten indult, mérnökképzés Miskolcon, Egerben és Sopronban folyt.

A humánképzések másik területén a Brunswik Teréz által megalakított a gyermekóvó intézmények terjedése az 1800-as évek közepétől indult el, majd a reformkorban létrejött a pedagógusképzés intézménye, a Magyar Királyi Tanítónő Képezde, ahol nőként először magyarként Zirzen Janka végzett és az intézmény igazgatónője lett. 1875-ben alakult meg az Erzsébet Nőiskola.

Tankötelezettséget először az Eötvös József-féle népoktatási törvény vezetett be Magyarországon 1868-ban.

2) Agrárium

A mezőgazdasági képzés az előzőekhez képest alapszinten a nagybirtokrendszer, illetve az uradalmak berkeiben zajlott. Mária Terézia koráig nem létezett „szabályozott” jobbágytelek, amely a falu lakosságának megélhetését szolgálta, és a falu hagyományai szerinti elosztás útján hasznosították (osztották fel). Ez nemcsak jobbágyközségekben, mezővárosokban, de pl. sokszor a hajdúvárosokban a 18. sz.-ban is érvényesült, és végleg csak Mária Terézia Urbáriuma számolta fel. Az Urbárium tette általánossá a külső és belső telket egyaránt magában foglaló jobbágytelket. Ezzel vált véglegessé a „jobbágytelek” mint jogi egység, melybe mind a beltelket, mind a külső telket beleszámították. Az 1836. évi úrbéri törvények szerint tilos is volt a beltelektől elszakítani, és önállóan vagy darabonként elidegeníteni. Ezt az egységet végleg csak az 1861: 53 tc.-kel számolták fel. – Minthogy a külső telek fogalma a jobbágytelekhez kapcsolódik, eredetileg ebbe nem számolták bele a közös legelőt, mely sokáig a földesúrral is közös volt, elkülönítése csak Mária Terézia Urbáriuma után és 1848-ig csak kevés helyen indult meg, úgyszólván mindenütt az úrbéresek megrövidítésével. A legtöbb helyen az elkülönítés 1848 után kezdődött, és a Bach-korszakban ment végbe, némely esetben azon is túl nyúlt.

A földműveléshez, gyümölcstermesztéshez kapcsolódó ismeretanyag – a földműves sok esetben apáktól, nagyapáktól megörökölt eltanult tudásanyaga és bölcsessége – csak a XIX. században vált államilag szervezett képzéssé Magyarországon. Ebben nagy szerepe volt  a Keszthelyi Georgikumnak, 1797. július 1-jén kezdte meg működését, nevét a csehországi Bulla Károly professzor javaslatára az intézményt alapító Festetics György gróf nevéről, illetve Vergilius tankölteményeiről nevezték el. Alapításának célját Richard Bright brit utazó úgy fogalmazta meg, hogy az intézmény a mezőgazdaság ismereteinek átadásával szakképzett gazdatiszteket, a Festetics-birtokok számára gyakorlati ismeretekkel rendelkező béreseket bocsát útjukra, az ország mezőgazdaságának javítása érdekében a földműveléssel foglalkozók részére képzési lehetőséget nyújt. Bár az intézmény főleg a gróf tisztjeinek a képzésére alakult, nyilvánosságát jelzi, hogy bárki fizetés vagy tandíj nélkül hallgathatta a kívánt órákat, a választott tárgyakból vizsgázhatott. Az alapító ösztöndíjak adományozásával azokat a hallgatókat is támogatta, akik nem az ő birtokán akartak elhelyezkedni, vagy csak tanulás céljából érkeztek Keszthelyre. A tanári karban a kibontakozó hazai agrár-szakoktatás kiemelkedő alakjai találhatók: Pethe Ferenc, Nagyváthy János, Rumy Károly György stb. Az iskola hivatalosan a latin és a német nyelvet használta, mivel nem minden oktató tudott magyarul ill. voltak külföldi diákok is. A magyar nyelv 1846-ban vált egyeduralkodóvá mind az oktatásban, mind az ügyiratok kezelésében.

Az 1797. évi alapítás után, mintegy fél évszázados működést követően, az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc, s a leveretést követő önkényuralmi időszak megszakította a Georgikon működését. Bár Festetics Tasziló gróf 1864-ben tanulmányi célokra már földet adott bérbe tangazdaságként az intézetnek, az iskola igazi ujjá születése a kiegyezéshez közeledő politikai-társadalmi időszakban, 1865-ben történt meg, Országos Gazdászati és Erdőszeti Felsőbb Tanintézet néven. Az intézmény működését a következő évtől Országos Gazdászati Tanintézet, majd 1869-től Magyar Királyi Felsőbb Gazdászati Tanintézet néven folytatta.

3) A szakmai képzések speciális területe – Katonai képzés

A katonai képzésnek speciális nagy múltú iskolái léteztek, egészen a gyermekkortól kezdődően: a kadétiskolák, majd az 1800-as évek elejétől – főképpen az arisztokrata családok gyermekei körében a Ludovika[3]. A Ludovika rendeltetése az volt, hogy a hadköteles kort még el nem ért (14-17 éves) önkéntesen jelentkező ifjakat tényleges állományú tisztekké képezze ki, illetve a ténylegesen szolgáló honvédtiszteknek teremtett lehetőséget a hadtudományok terén felsőfokú tanulmányok végzésére. E kétféle rendeltetésnek megfelelően a Ludovikában kétféle oktatás zajlott: a tisztképzés és a felsőfokú képzés. Az akadémiai címet és annak megfelelő szintű oktatást 1897-ben vezették be báró Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején. A Ludovikán folytatott oktatást ekkor egyenrangúsították a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémia által nyújtott képzéssel. A Bécsújhelyi Akadémia és a honvéd Ludovika Akadémia egyenértékűségét úgy is biztosították, hogy onnan néhány honvédtisztet, de főleg a Ludovikából számos közös tisztet avattak fel. Az utolsó év elején jelentkező ludovikásokat némely tantárgyban és a szolgálati, valamint gyakorlati szabályzatokban az év folyamán németül vizsgáztatták, és így közös-tisztekké képezték ki. Ez különösen a huszárságnál volt fontos, mert az ott szolgáló magyar nemzetiségű huszárokhoz ily módon 2-3 évenként minden közös-huszár ezredbe friss honvéd nevelkedésű fiatal tiszt kerülhetett.

A tisztképző oktatásnak 4 évfolyama volt. Évente 90 növendéket vettek fel, ezek közül 34-et magánalapítványok kamataiból láttak el, 10-et az állam költségén képeztek ki, 23 növendéket egész fizetéses (600 Ft.), 23-at pedig félfizetéses (300 Ft.) helyre vettek fel. Azokat a kadétokat, akik a tanulmányaikat kielégítő eredménnyel végezték el, a magyar királyi honvédséghez hadapródokként sorozták be, a kitűnő eredménnyel végzett növendékek hadnagyi rangot kaptak.

A Ludovika Akadémia felállítását az 1808. évi országgyűlés mondta ki, a VII. törvénycikkbe cikkelyezte be, rögzítve, hogy az akadémia „kizárólag a magyar ifjaknak a katonai tudományokban leendő kiképzésére szolgáland[2]. Nevét Habsburg–Estei Mária Ludovika magyar királynéról, I. Ferenc király harmadik feleségéről nyerte, aki koronázási tiszteletdíjából 50 000 forintot ajánlott föl építésére (a második legnagyobb összeg – 30 ezer forint – Pest városától érkezett, Buda 8 ezer forinttal járult hozzá)[2]. Közadakozás útján és egyes hazafiak alapítványából (ilyen Buttler János gróf 126 000 forintos alapítványa) tekintélyes összeg gyűlt össze. Az 1812. évi II törvénycikkben tükröződtek a katonai Ludovika-akadémia részére folytatólag tett ajánlatok, amelyeket részletezett: Horvát- és Szlavonországok, Zala vármegye, Hont vármegye, Torontál vármegye, Arad vármegye, Bács vármegye, Pest vármegye, Trencsén vármegye, Temes vármegye, Nyitra vármegye, Nógrád vármegye, és a városok (Debrecen, Pest és Buda) fő- és köznemesei jelentős adományokat tettek.

József nádor 1831-ben tette le az épület alapkövét. A kormány mindent elkövetett annak érdekében, hogy létrejöttét megakadályozza, az összegyűlt összeget más célokra fordította. Az 183236. országgyűlés nem engedte meg, hogy a tanítás nyelve a magyar legyen; ugyanez ismétlődött a forradalom utáni időkben. Az 1838-as pesti árvíz idején ide menekítették Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek egy részét, illetve itt szállásolták el az átmenetileg hajléktalanná vált lakosok ezreit.

Szervezetét az 1872. XVI. törvénycikk szabályozta, és mint magyar királyi honvédségi Ludovika-Akadémia 1872. november 21-én nyílt meg. A Ludovika főépületében 2012-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem működik.

  1. A szakmai képzés összefüggései a tudománnyal és a fejlesztésekkel

A szakképzés általánosságban magában foglal minden szakmai képzést, függetlenül a szintjétől és annak állami elismertségétől. Szakképzés alatt tehát általánosságban minden olyan szakmai képzést értünk, amely az alapképzés felett szakmai ismeretek, ezen belül elméleti vagy gyakorlati tudás elsajátítására irányuló tanulmányok folytatásával jár együtt.

A középkorban a szakmai képzés alapvetően céheken belül történt, ami gyakorlatilag a családon belül az iparosmesterség továbbörökítése volt, az apa, nagyapa a fiára hagyományozta a mesterséget. Jó esetben a mester egy segédet tartott maga mellett. Az iparosmesterség továbbörökítéséhez szükséges szerszámokat is maga az iparos állította elő, kevéssé volt jellemző a gépesítettség. Később alakultak ki a manufaktúrák, amelyek már szervezettebb formája volt az iparosmesterség gyakorlásának, az azonos munkafolyamatokat ugyanaz az iparos végezte.

Az 1640-es angol forradalom időpontját tekintjük az ipari forradalom korszaka kezdetének. Angliában a juhtenyésztésből kiindulő gyapjúipar, majd a tömegtermelés elindulásához nélkülözhetetlen találmányok – a világításban bekövetkező változások (a gőz alapű energiameghajtás, olajvilágítás, majd az árammal üzemeltetett, elektronikai alapú gépek feltalálása) forradalmi változásokat hozott az iparban, a közlekedésben (szállítás) és a szolgáltatások területén (mosodák megjelenése). Ugyancsak jelentős változások következtek be a találmányok és a technikai újítások területén, amely az ipari termelést is átalakította a XIX. századtól kezdődően, és megváltoztatta az iparosképzést is meghatározott területeken. Ilyen volt például a sör előállítása[4], mely meghatározott gyakorlati tapasztalások eredményeképpen válhatott csak tömeggyártás tárgyává, majd tömeg-fogyasztási termékké (ehhez ugyanis nem csak a szállításban a XVIII. század közepén bekövetkezett változások (gőzgép) volt szükséges, hanem a palackozás technológiája, megfelelő módon történő lezárása, valamint az is, hogy a sör ne robbantsa szét a palackot.   Számos más érdekesség is fűződött a sörhöz, például a fogyasztóvédelem megjelenése Angliában[5].

Az iskolarendszerű szakmai képzés előde tehát az iparos mesterség történetéhez kötődik, és nem választható el az iparfejlődéstől, iparfejlesztéstől. Ez utóbbi állami oldalról a XIX-XX. században hozott jelentős eredményeket.

Általánosságban ki lehet jelenteni, hogy a tudomány fejlődése és a technikai fejlesztések mindig megelőzték és előfeltételei voltak az oktatás és a szakmai képzés fejlődésének. Ez egyértelműen következik abból, hogy valamit előbb fel kellett találni ahhoz, hogy előbb „laboratóriumi” körülmények között, majd nagyüzemi méretekben lehessen működtetni.  Vegyük csak példának a gőzgép[6] feltalálása után kifejleszthető gőzmozdonyt[7], vagy a már benzinnel működő autót (Ford T-modellje)[8], a gyümölcslepárlót[9] vagy akár akár a háztartásokba bevezetett villamos energiával történő világítást[10]. Valamennyi tudományos, és technikai fejlesztéshez számos olyan új tudás kapcsolódott, amelyet a feltalálás idején még csak néhány, a feltalálói tevékenység részese birtokolhatott egyfajta „kiváltságként”. A találmányt el kellett fogadtatni, támogatót kellett hozzá keresni, fel kellett mérni a fogyasztói igényeket, majd csak ezt követően indulhatott meg a prototípus és/vagy az eljárás részletes alapján az első modellek legyártása. Az új találmányokhoz, újításokhoz, azok előállításához, az előállított új technika működtetéséhez, javításához, rendszeres karbantartásához és javításához, a pótlólagos alkatrészgyártáshoz megint csak speciális szakismeretre volt szükség. Ez az elvárás létrehozta a különböző szakmák iránti igényt, mely előbb a gyártó mellett volt elsajátítható, majd a tömegtermelés megindulásával párhuzamosan kialakult szakemberigényhez kapcsolódóan a XX. század elején megjelent az intézményesített szakképzés rendszere is.

III. A szakképzés  intézményrendszerének struktúrája 1993 előtt

Míg a II. világháború előtti Horthy-rendszer idején is jellemzően létezett vállalati gyakorlati képzés, amelyben a nagy cégek – gyáripar, vasúti gépgyártás, világítástechnika, konfekcióipar – alapvetően gondoskodott a cég számára szükséges utánpótlás gyakorlati képzéséről (a duális képzés elődje). Alapvetően a jól képzett szakmunkások ebben az időszakban a vállalat által felvett munkások köréből kerültek ki, akikről a tulajdonos egyéb formában is gondoskodott (a szociális gondoskodás körébe tartozott többek között az étkeztetés, valamint a lakhatáshoz való hozzájárulás vagy a vállalat által biztosított (épített) lakás). Az ismertebb vállalatok közé tartozott a Weisz Mannfréd tulajdonába tartozó Ganz Gépgyár, vagy a ruhaiparban működő Goldberger[11] cég, mely az 50-es években államosítottak (gyakorlatilag a Goldberger cég állami „utódaként” működött a Hazai Pamutszövőgyár, Kelenföldi Textilgyár, Kispesti Textilgyár).

Magyarországon a szakképzés iskolai intézményrendszere a II. világháború után bekövetkezett erős politikai változások következtében teljesen átalakult. Mindenre kiterjedően – még az egyházakat is érintően – erős állami kontroll valósult meg.

A szakképzés teljes rendszere –  a egyházi célú képzések kivételével –   állami iskolákban folyt, a gyakorlati képzésnek a megyei tanácsok (és a szigorú egypártrendszer miatti kettős kontroll miatt a pártbizottságok) által kontrollált szakmunkásképzők adtak helyet amellett, hogy a szakmunkásképzés gyakorlati részének jelentős része a gazdaság szereplőinél, a vállalatoknál folyt. A vállalati finanszírozás  részben a Magyar Nemzeti Bankon keresztül, erős export-import szabályozás mellett történt.

1985-től kezdődően az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény és végrehajtási rendelete szabályozta egyebek mellett a szakmai képzést (az akkori szakközépiskolákra, szakképző iskolákra és szakmunkásképzőkre vonatkozó kérdéseket) is. E törvény az óvodáktól a felsőoktatási intézményekig magában foglalta ezen intézményekkel és a tanulókkal, hallgatókkal kapcsolatos rendelkezéseket, a speciális iskolákra pedig (pl. zeneiskolák, dolgozók esti iskolája) sajátos, eltérő rendelkezéseket állapított meg. Rendelkezett a külföldiek Magyarországon folytatott tanulmányairól, a külföldön szerzett bizonyítványok honosításáról, elismeréséről, és ilyen hatalmas szabályozási tárgykör mellett is mindössze 166 paragrafusból állt. Végrehajtására a 41/1985. (X. 8.) MT rendelet szolgált, amely a gyakorlat számára adott „eligazítást” a törvényi szabályok megfelelő alkalmazására.  A viszonylag kisterjedelmű szabályozás, és az alkalmazott szakfelügyelői rendszer mellett – viszonylagosan a 70-es évektől kezdődően csökkenő állami beavatkozás mellett – az iskolák a közoktatási és nevelési funkcióikat megfelelően el tudták látni.

[1] A magyarországi és erdélyi diákok egyetemjárásáról Ábel Jenő, Lukinich Imre, újabban Szögi László tett közzé diáknévsorokat az egyetemi anyakönyvek alapján. Az adatok a tanulmányok idejét, a beiratkozók tár-sadalmi státuszát, származási helyét egyaránt mutatják.

[2] Centralizáló célját jól mutatja, hogy mellékletként még az ország egészére kötelezőnek nyilvánított órarendet is közöl. A létrehozott új iskolarendszer a köetkező rendszerben alakította ki az iskoláztatást: 4 év elemi iskola, 3 év kisgimnázium, 5 év nagygimnázium, 2 év akadémia, 4 év egyetem

[3] Wikipédia

[4] Közel egy és negyed évszáda annak, hogy híres francia vegyész Louis Pasteur szabadalmaztatta eljárását a “nem romló sör előállításáról és tárolásáról”. A tudóst ekkor már több évtizede foglalkoztatta az alkoholos erjedés folyamata. Mi okozza, hogy a szőlő leve egyszerűen borrá, másszor ecetté válik, mitől lesz a sör egyszerűen kitűnő, és mitől válik egy másik alkalommal ihatatlanná? Pasteur kutatásai alapozták meg a ma elfogadott “sörfőzési higéniát”, vagyis a különféle vadélesztők, baktériumok, penész gombák és mindazon tényezők kikapcsolását a sörfőzési folyamatból, amelyek az ital erjedését károsan befolyásolják, vagy a sör romlását okozzák.

[5] Egy anglikán lelkész a családja körében a szokásos vasárnapi sörét kezdte volna fogyasztani, amikor csigát találtak a palackban.

[6] A gőzgép hőerőgép, amely a gőz energiáját mechanikai munkává alakítja. Az első kezdetleges gőzmeghajtású szerkezetet (eolipila) Alexandriai Hérón találta fel az i. e. 1. században, de az csak érdekesség, játékszer maradt. Az első igazi gőzgép feltalálójaként James Wattot tartjuk számon,[1], azonban kifejlesztéséhez sokan hozzájárultak. A modern gőzgép megalkotásától (1769) számítjuk az ipari forradalom kezdetét.

[7] A gőzmozdony erőgépe egy gőzgép, amelynek működtetéséhez szükséges gőzt a jármű kazánjában állítják elő. A kazán fűtéséhez szükséges tüzelőanyagot (általában kőszén, ritkábban fa, vagy fűtőolaj) és a kazántápvizet a mozdony a járműre épített tartályokban (szertartályos gőzmozdony), vagy a mozdonyhoz kapcsolt külön szerkocsiban (szerkocsis gőzmozdony) viszi magával.[1] A kazánban termelt gőz energiáját a gépezet gőzhengerei alakítják mechanikai munkává. Magyarországon 1959-ig gyártottak gőzmozdonyokat, és 1984-ben vonták ki őket a vasúti forgalomból A gőzmozdonyt egymással csaknem párhuzamosan többen is feltalálták (Richard Trevithick 1804, Timothy Hackworth 1808, John Blenkinsop 1812, William Hedley 1813, George Stephenson 1814)

[8] A T-modell volt az első autó, aminek a tömeggyártása mozgó futószalagon, tipizált, csereszabatos alkatrészekkel készült, és piacként a középréteget célozta meg. A Ford T-modellt Childe Harold Wills, Galamb József és Farkas Jenő tervezte. Rajtuk kívül még Henry Love, C. J. Smith, Gus Degner és Peter E. Martin vett részt különböző tervezési feladatokban. Harold Wills kohász volt, és ő volt a Ford Motor Company főkonstruktőre. Nagy érdeme, hogy a motor egyes részeit vanádiumacélból tervezte, mely nagyobb szilárdsága miatt könnyebb alkatrészek készítését tette lehetővé az abban időben használt más ötvözetekhez képest. A gyártást 1908 harmadik negyedévében kezdték el. Manapság a gyűjtők gyakran a gyártási év, vagyis az évjárat szerint hivatkoznak az autókra. Így az első T-modellt 1909-es évjáratúnak nevezik.

[9] A szeszfőzés technikája a XIX. század elejéig kézműves jellegű volt, azaz nyílt tűz fölött, kis üstökben végezték. A technológiában komoly változást a gőzkazánok elterjedése hozott. Gőz használatával nagyobb nyomást tudtak előállítani, mely lehetővé tette a gőzkazánok és üstök egymás fölé építését, vagyis nagy lepárló rendszerek létrehozását. Az 1830-as évektől  egyeduralkodóvá váló gőzfűtéssel alakult át a házi pálinkafőzés szesziparrá.

[10] A ma használatos izzólámpa őse feltalálójának hivatalosan Thomas Alva Edisont tekintik. Robert Friedel és Paul Israel[1] történészek Edisonon és Joseph Wilson Swanen kívül még 22 feltalálót említenek meg, de Edisonnak sikerült először megfelelő izzítható anyagot találnia, elegendően nagy vákuumot elérnie, valamint az ő izzólámpái – nagy ellenállásuk miatt – gazdaságosan üzemeltethetők voltak a központosított (akkor még egyenáramú) elektromos hálózatról, amit szintén ő dolgozott ki.[

[11] A vállalat az első világháború idején a hadsereg szállítója volt. A nyersanyag-ellátási gondok miatt Goldberger Leó ekkor már foglalkozott azzal a gondolattal, hogy szövetkikészítéssel és -nyomással foglalkozó gyár mellett saját fonó- és szövőgyárat alapít, de erre csak a háború befejeztével, 1923-ban nyílt lehetőség. Ekkor építették fel – részben külföldi befektetők közreműködésével – Kelenföldön a szövödét, majd 1927-ben ezt kiegészítve a fonodát is. (Ez a gyár később Kelenföldi Textilgyár – KELTEX – néven működött.) 1930-ban selyemszövödét, 1932-ben vigonyfonodát is létesítettek itt. A cég 1922-ben megvásárolta a Budapest belvárosában, a mai Arany János utcában addig bérelt irodaházat. Az épület ma is áll, rajta a „Goldberger” felirat most is olvasható. Jelenleg a Közép-európai Egyetem egy részlegének ad helyet.

Goldberger Leó számos újdonságot vezetett be. Azonnal felismerte a század elején megjelent rézoxid műselyem[4] jelentőségét,[Jegyzet 1] amelyből a természetes selyemhez hasonló fényes, puha szövetek voltak készíthetők, és 1919-ben megkezdte ezek felhasználásával „Parisette” márkanevű termékeinek (ruha-, blúz- és fehérnemű-anyagainak) gyártását, amihez megszerezte a német Bemberg cégtől a kikészítés kizárólagos jogát. Az 1930-as években bevezette a filmnyomást és a szintetikus indigó színezék használatát. A ’30-as évek világgazdasági válságát viszonylag jól vészelték át. A cég 1934-től külföldön (Angliában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és másutt, még ázsiai és afrikai országokban is) több leányvállalatot alapított gyártmányai értékesítésére és több kisebb hazai kereskedelmi vállalatot is bekebelezett. 1938–1939-ben érte el a cég sikerei csúcspontját.

A második világháború alatt a vállalat tengerentúli kapcsolatai megszakadtak, ezzel szemben megerősítették az összeköttetést Törökországgal és balkáni országokkal, ahonnan készáru fejében nyersanyaghoz jutottak. Goldberger a háború ellenére tovább fejlesztette gyárát, új gépeket, licenceket vásárolt, új üzemet rendezett be egy pótanyag (a „kotonin”[Jegyzet 2]) feldolgozására.

1937-ben az ő anyagi támogatásával jött létre a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a textilkémia tanszék. Tagja volt a felsőháznak is. A második zsidótörvény (1939) életbe lépése ellenére az iparügyi minisztertől külön engedélyt kapott, hogy megtartsa elnök-vezérigazgatói beosztását. Jó kapcsolatokat ápolt Horthy Miklóssal és családjával. Mindez nem mentette meg attól, hogy 1944. március 19-én, az ország német megszállásának első napján a Gestapo le ne tartóztassa és Mauthausenbe ne hurcolja. Bár megérte a tábor felszabadulását, 1945. május 5-én éhhalál következtében elhunyt.

Kapcsolódó cikkek:


Műemléki védettség megszüntetése
2018. október 18.

Műemléki védettség megszüntetése

Vajon lehetséges-e a műemléki védettség megszüntetése az ingatlanon? A válasz: igen – bár szakértő hiányában az eljárás rengeteg részletszabálya között könnyen elveszhetünk.

Mit jelent a mezőgazdasági vállalkozási szerződés?
2018. október 11.

Mit jelent a mezőgazdasági vállalkozási szerződés?

Alábbi cikkünkben a Ptk.-ban rögzített vállalkozási szerződés egyik fontos altípusát mutatjuk be, amely a mezőgazdaságban tölt be jelentős szerepet. Elöljáróban azonban fontos tisztázni, mit is jelent tulajdonképpen a mezőgazdasági vállalkozási szerződés.