Mi ellen véd a betegség? – avagy a keresőképtelen elbocsátása

Jóllehet évek óta nincs hatályban az a szabály, hogy a munkavállalónak nem lehet felmondani keresőképtelensége idején, ma is számos bizonytalanság látszik a gyakorlatban azzal, hogy a munkaviszony megszüntethetőségét hogyan befolyásolja a munkavállaló betegsége. Cikkünkben igyekszünk pontos iránymutatást adni e kérdésben, kitérve arra is, milyen esetben kerülhet veszélybe a megromlott egészségi állapotú dolgozó munkaviszonya.

A 2012. július 1. előtt hatályban volt („régi”) munka törvénykönyvének egyik legközismertebb szabálya volt, hogy a munkavállalónak tilos rendes felmondással felmondani keresőképtelenséget okozó betegsége esetén. Nyílt titok: sok visszaélés is származott abból, hogy ha valaki megneszelte, a főnöke ki akarja adni az útját, inkább „kiíratta magát táppénzre”. A keresőképtelen időszak után azonban akár már másnap fel lehetett mondani a visszatérő munkavállalónak. Viszont további kedvezményként arról is rendelkezett a régi törvény, hogy ha a betegség időtartama meghaladta a 15 napot, csak a betegség lejárta utáni 15 nap elteltével indulhatott el a felmondási idő, ha pedig 30 napnál is hosszabb volt a betegállomány, akkor csak 30 nappal később.

E szabályokat – vélhetően a fenti visszaélésekre tekintettel – a 2012. évi új munka törvénykönyve nem vette át ilyen formában, azonban bizonyos szintű felmondási korlátozást fenntartott a megbetegedett munkavállalók számára. Ugyanakkor, mivel a közgondolkodásban igen mélyen beágyazódott a korábbi törvény szabályozása, az új előírásokban való eligazodás a mai napig sok nehézség, félreértés forrása. Nézzük, milyen védelmet biztosít a munkaviszonyok megszüntetésével kapcsolatban a hatályos jogszabály.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy ma már a saját jogú betegállomány nem jelent abszolút tilalmat a munkáltatói felmondás közlésével szemben. Ebből a szempontból közömbös, hogy a munkavállaló a keresőképtelensége miatt betegszabadságon van, vagy – ennek lejárta után – csupán mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól, és táppénzt (baleseti táppénzt) kap, esetleg még mindig keresőképtelen, de már táppénzre sem jogosult. Továbbá a beteg gyermek ápolása miatt fennálló keresőképtelenség sem jelent tilalmi időszakot, akár részesül a szülő ezalatt táppénzben, akár nem. Tehát ha a munkáltató eme időszakok alatt felmondást akar közölni a munkavállalókkal, ezt jogszerűen megteheti (akár a munkahelyétől távollévő munkavállaló címére levélben elküldve a felmondást).

A beteg, illetve beteg gyermek ápolása miatt keresőképtelen munkavállaló azonban mégis élvez némi védelmet a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban. A törvény előírása szerint ugyanis, bár lehetséges a felmondást közölni a fenti időszakok alatt, a felmondási idő ekkor még nem indul el. Ha a munkavállaló saját maga beteg, és emiatt számít keresőképtelennek, akkor a felmondási ideje csak a keresőképtelen időszak letelte utáni napon kezdődik. A felmondási idő kezdetének késleltetése azonban csak korlátozott ideig lehetséges: ha a munkavállaló kitölti a betegszabadság idejét (amely egész évben fennálló munkaviszony esetén évi 15 munkanap), az ezt követő egy év számít olyan türelmi időnek, amely alatt az előbb említett módon nem indulhat el a felmondási idő. Amennyiben tehát a munkavállaló még ennél is hosszabban tartózkodik betegállományban, a felmondási ideje már elindulhat, és ennek elteltével munkaviszonya véget érhet. Hasonlóképpen, ha beteg gyermek ápolása címén áll fenn a keresőképtelenség, az ekkor közölt munkáltatói felmondás nyomán csak a keresőképtelen időszak letelte utáni napon indul el a felmondási idő. Ez utóbbi esetben a saját jogú keresőképtelenség kapcsán említett időkorlát nem alkalmazható: vagyis beteg gyermekkel gyakorlatilag korlátlan ideig otthon lehet lenni anélkül, hogy ez idő alatt el tudna indulni a felmondási idő.

A korábbi szabályozással összehasonlítva elmondhatjuk, hogy a munkavállalók nem kerültek lényegesen rosszabb helyzetbe az új törvény hatálya alatt, azt leszámítva, hogy a korábban hatályos szabályok szerint a felmondási idő csak 15, illetve 30 nappal a betegállomány idejét követően indult el. Annyi előnye is van a jelenleg hatályos szabályozásnak a munkavállaló számára, hogy a betegállomány alatt nem csupán találgathat arról, vajon visszatértekor már az asztalán várja-e őt a felmondó okirat, hanem már a keresőképtelenség ideje alatt világos helyzetet teremthet számára a felmondani készülő munkáltató a felmondás közlésével, a felmondási idő pedig – hasonlóan a korábban hatályban volt szabályozáshoz – csak a betegség letelte után indul.

Fontos tudni, hogy a keresőképtelen állományhoz fűződő fenti kedvezmények csupán egyféle munkaviszony-megszüntetési módhoz kapcsolódnak: a munkáltatói („sima” – korábbi szóhasználattal: „rendes”) felmondáshoz. A keresőképtelen állomány semmilyen védelmet nem jelent a munkaviszony egyéb módon történő, munkáltató általi megszüntetésével szemben, tehát például próbaidő alatti vagy szankciós jellegű azonnali hatályú felmondással az általános szabályok szerint lehet élni. Továbbá a munkavállaló egyoldalúan is megszüntetheti jogviszonyát, illetve a felek közös megegyezéssel és véget vethetnek annak. Ebben a vonatkozásban nincs különbség a régi munka törvénykönyve alatt hatályban volt szabályozáshoz képest, amely szerint szintén csupán a munkáltatói rendes felmondással szemben élvezett védelmet a munkavállaló.

Amennyiben a keresőképtelenségi és a munkaviszony megszüntetésének összefüggéseit vizsgáljuk, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tartós keresőképtelenség felvetheti a munkakörre való egészségi alkalmasság kérdését. Soron kívüli munkaköri alkalmassági (üzemorvosi) vizsgálatot kell elrendelni egyebek mellett abban az esetben, ha a munkavállaló 30 napot – egyes, jogszabályban meghatározott munkakörökben 10 napot – meghaladóan keresőképtelen. Ha az üzemorvos úgy ítéli meg, hogy a munkavállaló foglalkozás-egészségügyi szempontból alkalmatlan a munkakörére, ez éppen jogszerű indoka lehet egy munkáltatói felmondásnak.

E szempontból kifejezetten kedvezményezett helyzetben vannak a rehabilitációs ellátásban részesülő dolgozók. A munkáltató az ő munkaviszonyukat a munkavállaló egészségi okkal összefüggő képességével indokolt felmondással csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló eredeti munkakörében nem foglalkoztatható tovább, és számára állapotának egészségi szempontból megfelelő munkakört nem tud felajánlani, vagy a felajánlott munkakört alapos ok nélkül nem fogadja el. Más munkavállalók esetén a munkáltatónak nincs általános kötelezettsége új munkakör felajánlására, amelyre a munkavállaló foglalkozás-egészségügyi szempontból alkalmas. Azonban a törvény előírása szerint a munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának változására tekintettel köteles – a munkavállaló munkakörén belül maradva – a munkafeltételeket, a munkaidő-beosztást megfelelően módosítani, figyelemmel a törvényben előírt egyes általános, alapelvi szintű magatartási követelményekre (együttműködési kötelezettség, jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelménye, méltányosság elve stb.).

Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti, ha a munkáltató a munkavállalót egészségi állapota miatt közvetetten vagy közvetlenül hátrányosan megkülönbözteti más, összehasonlítható helyzetben lévő, ámde jó (jobb) egészségi állapottal rendelkező munkatársakkal szemben. A diszkriminációtilalmat a munkaviszony megszüntetése során is figyelembe kell venni. Tehát, ha például a munkáltató létszámcsökkentést hajt végre, óvakodnia kell attól, hogy a betegségre hajlamos – vagy betegségre hajlamos gyerekeket nevelő, velük ezért gyakran otthon lévő – munkavállalót e tulajdonsága okán hátrányosabban kezelje kollégáinál. Ha a beteges munkavállalót meneszti, egy jogvita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy nem a gyakori betegállomány állt a megszüntetés hátterében vagy, hogy az egyenlő bánásmód követelményét valamely oknál fogva az adott esetben nem kellett megtartania.

Kapcsolódó cikkek:


A külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepei
2020. szeptember 17.

A külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepei

Az 1997. évi CXXXII. törvény rögzíti azokat az általános feltételeket és szabályokat, melyek a külföldiek cégek magyarországi fióktelepei létesítésének, működtetésének és megszüntetésének folyamatait rendezik.

Elektronikus eszközök a munkaviszonyban
2020. szeptember 16.

Elektronikus eszközök a munkaviszonyban

Az otthoni munkavégzéshez szükséges elektronikus eszközökkel kapcsolatban fontos kérdés, ki köteles biztosítani ezeket, és az is például, hogy a munkavállaló mikor jogosult eme eszközöket a munkavégzéstől eltérő, azaz magáncélra használni.

A jogszavatosság szabályozása a Ptk.-ban
2020. szeptember 10.

A jogszavatosság szabályozása a Ptk.-ban

A Ptk. a jogszavatosságot az adásvételi szerződésből kiemelve, a hibás teljesítés általános előírásai között szabályozza. Ennek oka, hogy a jogszavatosság szabályai nemcsak a tulajdonjog, hanem bármely jogosultság átruházása esetén alkalmazandók.