Nagyobb-e a kölcsönzött munkavállalók védelme?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2012. július 1. napján hatályba lépő új munka törvénykönyve a munkaerő-kölcsönzés szabályozását némileg egyszerűsítette, mivel nem ismétli meg a hagyományos munkaviszony kölcsönzésre is értelemszerűen irányadó szabályait. Jelen írásban néhány, korábban nem létező szabályt ismertetünk, amelyek a munkaerő-kölcsönzés útján foglalkoztatott munkavállalókat „húsbavágóan” érinthetik.


A munkaviszony megszüntetése körében új szabályként jelent meg, hogy a kikölcsönzés megszüntetése a kölcsönbeadó működésével összefüggő oknak minősül, tehát munkáltatói felmondás indoka lehet. Tehát önmagában a törvény rendelkezésénél fogva jogszerűnek minősül ez a felmondási ok. A rendelkezés szó szerinti értelmezése szerint ez a gyakorlatban nem követel meg többet a kölcsönbeadótól, minthogy igazolja, hogy a kölcsönvevő arról tájékoztatta őt, miszerint nem tart igényt a továbbiakban a kikölcsönzött munkavállaló munkavégzésére.

Ehhez elegendő a kölcsönvevő – bizonyíthatóság érdekében – írásbeli nyilatkozata, amit indokolnia sem kell. Ennek birtokában a kölcsönbeadó nem köteles új kölcsönvevőt keresni, ahova munkavállalóját újra kikölcsönözhetné, hanem jogszerűen megszüntetheti a munkaviszonyt. A korábbi törvény még megkövetelte a kölcsönbeadótól, hogy harminc napig próbálja meg munkával ellátni a munkavállalót. Az új szabályok azonban ezt már nem írják elő.  

2014 május 14-15.: XI. Magyar Munkaerő-kölcsönési Konferencia

A konferencia tematikáját úgy állítottuk össze, hogy a hazai kölcsönzési piac résztvevői (kölcsönbe adók és kölcsönbe vevők egyaránt) választ kaphassanak az éppen aktuális kérdéseikre. Kiemelten kezeljük a hamarosan aktuálissá váló áfa-előfinanszírozás megoldási lehetőségeit.

Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, Simon Balázsnak (Humánia HRS Group Zrt) és Dr. Berke Gyulának (egyetemi docens, tanszékvezető PTE ÁJK) Jöjjön el kétnapos szakmai konferenciánkra!

Ízelítő a programból:

2014. május 14.

  • 10:10-12:15  Bevezető plenáris előadás: Likviditás – Van megoldás az ÁFA előfinanszírozására?
  • 13:30-15:15 Magyar munkavállalók külföldi munkavállalása

2014. május 15.

  • 10:00-10:40 Másodlagos piac
  • 11:00-12:30 Az iparág  jövője: regionális fúzió

Helyszín: Balatonkenese, Marina Port Hotel

Bővebb információk és jelentkezés itt

A kikölcsönzés megszüntetésével indokolt, bíróság által elbírált eddig tapasztalt egy-két eset is azt támasztja alá, hogy a felmondás jogszerűségéhez elegendő annak a ténynek a bizonyítása, hogy a kölcsönvevő a kikölcsönzés megszüntetését kérte. A kikölcsönzés megszüntetésének okát nem vizsgálja a bíróság. Úgy tűnik tehát, hogy a munkaviszony megszüntetése során a kölcsönbeadók kezében az új törvény ezen szakasza egy „jolly joker”, hiszen ezzel különösebb nehézség és kockázat nélkül „szabadulhatnak” munkavállalójuktól. Nem kell mondani, hogy ugyanez a munkavállaló oldalán milyen kiszolgáltatottságot jelent.

A régi szabályozás még tartalmazta azt a rendelkezést, hogy a kölcsönbeadó munkabér fizetési kötelezettségét nem érinti, ha a kölcsönvevő esedékességkor nem fizette meg a kölcsönbeadónak járó díjat. Ezt az új Mt. már nem ismétli meg, hiszen evidencia, hogy a munkáltató egyik fő kötelezettsége a munkabérfizetés. 2013. január 1. napjától azonban a kölcsönbeadónak lehetősége van a Bérgarancia Alapból visszatérítendő támogatást igényelni, ha a kölcsönvevő a kölcsönzési díjat nem fizette meg, és felszámolását elrendelték.

A támogatás a KSH által közzétett nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset ötszörösét nem haladhatja meg (jelenleg bruttó 1 115 000 Ft). A kölcsönbeadó a támogatást kizárólag a kikölcsönzött munkavállaló részére járó munkabér megfizetésére fordíthatja, vagy a már kifizetett munkabérre számolhatja el.

A kölcsönzött munkavállalók számára ezen kedvező szabály alkalmazását azonban néhány logikátlan eljárási szabály, és az ezek betartásához ragaszkodó hatóság gyakorlata meglehetősen megnehezíti. A törvény ugyanis előírja a kölcsönbeadó részére, hogy a támogatás iránti kérelmét a kölcsönzési díj esedékességének lejárát követő 10 munkanapon belül nyújtsa be. A felszámolás kezdő időpontjában a kölcsönvevő (adós) valamennyi tartozása lejárttá válik.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kölcsönvevő felszámolását elrendelő bírósági végzés Cégközlönyben történő közzétételétől 10 munkanap áll a kölcsönbeadó rendelkezésére, hogy Bérgarancia Alap támogatás iránti kérelmét benyújtsa. Ha nem észleli a kölcsönvevő felszámolását, mert például nem ő indította meg a felszámolási eljárást, elveszíti ezen lehetőségét.

Továbbá a kérelemhez felszámolói nyilatkozatot is csatolni kell, amely beszerzésére 10 munkanap ugyancsak kevés, sőt a felszámoló valószínűleg még a kölcsönvevő (adós) irataihoz sem jut hozzá a kirendelésétől számított 10 munkanapon belül. A hatóság „praktikus” megoldása erre az, hogy a kérelem elbírálásához szükséges felszámolói nyilatkozatot a kölcsönbeadó majd hiánypótlási eljárásban benyújtja. De milyen az a közigazgatási hatósági eljárás, amelynek már a megindulása hiánypótlásra épít? 

Ehhez képest a kölcsönbeadó, azaz a munkáltató felszámolásának elrendelésekor, amely esetben a kölcsönzött munkavállalók „hagyományos” munkavállalóknak minősülnek, a felszámoló tulajdonképpen a felszámolási eljárás teljes ideje alatt benyújthatja a Bérgarancia Alap támogatás iránti kérelmet, ha munkabér követelését a munkavállaló a 40, illetve a 180 napos határidőre figyelemmel bejelentette.

A kölcsönzött munkavállalókat érintő, fentiekben tárgyalt két új jogintézményről összességében kijelenthető, hogy azok még kiszolgáltatottabbá tették a kölcsönzött munkavállalók munkajogi helyzetét, hiszen munkaviszonyuk meglehetősen könnyedén, a megfelelő formaságok betartásával, érdemi felülvizsgálat nélkül megszüntethető. Sajnálatos továbbá, hogy mindenféle logikát mellőző, életszerűtlen eljárási szabályok nehezítik, hogy némi állami támogatással jogos követelésükhöz jussanak a kölcsönvevő fizetésképtelenné válása esetén.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.