Nagyon drága a munkahelyi stressz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Százmilliárdokban mérhető a stressz okozta kár; a munkahelyek felén általános a stressz – írja a Napi.hu.


Magyarországon mintegy 440 milliárd forintnyi érték vész el a nem, illetve nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt, amely a kieső munkanapok 50-60 százalékáért felelős – írja a Napi.hu

A munkahelyi stressz nem csak a munkavállalók egészségét rongálja, hanem a vállalatok versenyképességét is, mivel növeli a hiányzások számát, a fluktuációt, és csökkenti a hatékonyságot. Egy friss felmérés szerint a munkavállalók 51 százaléka véli úgy, hogy munkahelyén általános a stressz, 10-ből 4 válaszoló szerint pedig az azzal járó pszichoszociális kockázatokat az adott szervezeten belül nem kezelik megfelelően.

A munkahelyi stressz az EU tagállamaiban évente 136 milliárd euró kárt okoz a foglalkoztatóknak, elsősorban a vállalati szektornak, s uniós szinten a tagállamok átlagosan évente a GDP-jük 4 százalékát – Magyarországon mintegy 880 milliárd forintot -, fordítják a munkáltató és az állam a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések következményeinek kompenzációjára.

„Egészséges Munkahelyek – Kezeljük a stresszt!” címmel kétéves kampányt indít az Európai Munkavédelmi Ügynökség az EU 28 tagállamában, Magyarországon a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által működtetett Nemzeti Fókuszponttal együttműködve. A programsorozat a vállalatoknak kíván módszertani segítséget nyújtani a megfelelő stresszkezelési gyakorlatok kialakításában – írja a lap.

További részleteket itt talál.

Munkajogi kiskönyvtár 3. rész: A munka díjazása

Közérthető példákon keresztül ismertetjük a munkabér elszámolásának, kifizetésének szabályait és részletesen bemutatjuk a távolléti díj számítását. Nem hiányozhat egyetlen számfejtéssel foglalkozó, vagy személyügyi szakember polcáról sem! Bővebb információk és megrendelés

Lapozzon bele a kiadványba >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 10.

Randstad: a karrierépítési lehetőségnél fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya a munkahelyválasztásnál

A Randstad 34 ország 27 000 munkavállalóját kérdezte meg arról, hogy mi a fontos számukra a munka világában és mit várnak el munkáltatójuktól. A legfrissebb Workmonitor felmérésből kiderül, hogy a munkavállalói elvárások hogyan írják át a munkaerő-menedzsment ABC-jét: hogyan kell átgondolniuk a cégeknek a munkaerő-menedzsment stratégiájukat annak érdekében, hogy a legkiválóbb tehetségeket magukhoz vonzzák és meg is tudják tartani őket.