Cégvilág

2017. június 8.

Úttörő tranzakció szanálási eljárásban

A DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda a 2016-os Wolters Kluwer Jogászdíj pályázaton két pályaművel is indult „Az év ingatlanjogi jogásza/csapata”, illetve a 2016-os év „M&A jogásza/csapata” címért. Utóbbi kategóriában el is nyerték a legjobb ügyvédi irodának járó díjat. A bemutatott ügyben a DLA Piper a szanálási hatóságként működő Magyar Nemzeti Bank tanácsadójaként járt el az MKB szanálási eljárás keretében megvalósított reorganizációja, továbbá többfordulós, nemzetközi versenyértékesítés során történt eladása kapcsán. A tranzakciós munkában részt vettek: dr. Molnár Gábor, Dr. Nemescsói András, dr. Kimmel Jenő, dr. Hollós Gábor, Dr. Kőhegyi Dávid.

2017. június 1.

Adidas-per: döntött a Kúria

Oroszi László feltaláló ügyében a Kúria – a mindkét fél kérelmére indított felülvizsgálati eljárásban – megerősítette a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely 60,5 millió forint és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, az adidas Budapest Kft.-t. A per egy irányítósávos futballcipő szabadalmával kapcsolatban indult.

2017. május 31.

A tanulmányi szerződés megszegésének következményei

A tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn belül, de legfeljebb öt éven keresztül munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg. Mi történik akkor, ha a munkavállaló, vagy a munkáltató megszegi ezeket a kötelezettségeket?

2017. május 23.

A garantált bérminimumról

Nem egyszerű annak pontos meghatározása, kinek jár a minimálbérnél magasabb összegű garantált bérminimum. Szinte egyénenként kell vizsgálni azt, hogy az arra jogosító kettős feltétel együttesen áll-e fenn. Megfelelő körültekintést igényel, mivel a munkáltató oldaláról szükséges a feltételek fennálltának vizsgálata mind az egyes munkakörök képesítési szintjének, mind pedig a munkavállalók képzettségének vonatkozásában.

2017. május 22.

„Tanulmányi szerződés” munkaviszony előtt

A hatályos szabályozás – szemben az 1992. évi Mt.-vel – a tanulmányi szerződést a munkavállaló és munkáltató közötti szerződésként határozza meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy a felek előtt minden kapu bezárult a szerződéskötésre a munkaviszony létesítését megelőzően.

2017. május 18.

Parlament előtt a versenyképességi csomag

A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddig sikeres munkát végzett, összeállította a Magyarország versenyképességét javító csomagot, amely már a parlament előtt van – mondta csütörtökön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a versenyképességi tanács ülését követő sajtótájékoztatón.