Trafikellátó: 1200 munkahely szűnhet meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) szerint a 400 embert foglalkoztató központi trafikellátó létrehozásával egyidejűleg 1000-1200 ember munkája szűnik meg. A dolgozók aggódnak a jövőjük miatt – írja pénteki közleményében a szakszervezet.


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön közleményben ismertette: 2015. november elsejétől a koncesszióra jogosult BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciuma végzi az egész ország területén a dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenységet. A központi trafikellátó minden hazai dohánytermék-nagykereskedővel köteles lesz szerződést kötni. A nemzeti dohányboltok tulajdonosai a cash&carry (fizess, és vidd) raktárakból a havi rendeléstől függetlenül, soron kívül is megvehetik a szükséges dohánytermékeket. A központi dohányellátó az állami bevétel mellett országosan közel 400 új munkahelyet is teremt – jegyezték meg.

Munkajogi kiskönyvtár csomag 2015

A csomag tartalma:

– Atipikus munkajogviszonyok

– Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban

– Külföldiek magyarországi foglalkoztatása

Rendelje meg csomagban 20% kedvezménnyel >>

A DDDSZ pénteken közölte: megdöbbenve értesült a változásról, és megjegyezték, hogy a dohányforgalmazók nagykereskedelmi egységeit a törvény értelmében novembertől meg kell szüntetni, amivel több száz ember fog az utcára kerülni.  

„Számításaink szerint a jelenlegi rendszer 1000-1200 olyan értékesítési és logisztikai területen dolgozó, és annak támogatásában közreműködő munkavállalót foglalkoztat, akiknek a munkája és családjának megélhetése veszélyben van. Ebből az ellátó mindösszesen körülbelül 400 embert fog továbbfoglalkoztatni, és ezzel egyidejűleg minimum 600 embert fog utcára tenni. Így a mérleg sajnos erősen negatív” – mondta a közlemény szerint Csizmadia Lajos, a DDDSZ szóvivője.

A koncessziós pályáztatásból kimaradt nagyvállalatok – az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft. – szerdán közös közleményben átláthatatlan és diszkriminatív eljárásnak nevezték a trafikellátók kiválasztását, egyben leszögezték, hogy a dohánytermékek nagykereskedelmének államosítása szükségtelen beavatkozás a jelenleg működő piaci környezetbe.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A vendégmunkás törvény visszavonásának hatása a harmadik országbeliek foglalkoztatására

A vendégmunkások hazai foglalkoztatásáról szóló törvény 2023. november 1-jén lépett volna hatályba, azonban a Kormány még októberben úgy döntött, hogy a kihirdetett jogszabályt visszavonja és új törvényjavaslatot készít elő. Az érintetti kör mindenesetre továbbra is dolgozhat Magyarországon, foglalkoztatásukra pedig – ahogy eddig is – a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (Harmtv.) szabályai vonatkoznak.