TV-ben közvetítik a kiemelt brit büntetőügyeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy az angliai és walesi nagy horderejű bűnügyeket – ideértve a gyilkosságokat, nemi erőszakot és más súlyos bűncselekményeket is – a brit média útján, online fogják közvetíteni.

A koronabírósági tárgyalások utolsó szakaszát, amikor a bírák ítélkeznek, közvetíteni fogják annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a bírósági ítéletek jobb megértését és a tárgyalóteremben zajló meghallgatások társadalmi ellenőrzését.

Legutóbb, amikor kamerákat engedtek a tárgyalóterembe, az a legfelsőbb bíróság és a fellebbviteli bírósági eljárások rutinszerű közvetítésével végződött.

A büntetőügyek nyilvános közvetítésének lehetősége radikális újítást jelent. A közvetítést, az igazságügyi  minisztérium titkára, Robert Buckland QC  Lord Burnett, Maldon bírósági elnök támogatta, azonban az ügyvédi kamarák arra hívták fel a figyelmet, hogy ha a tárgyalásból csak részleteket mutatnak be, az indokolatlan kritikát válthat ki a bíróságokkal szemben és megnyitja a büntető ítélkezést a „fotelszakértők” előtt.

A koronabíróságok (crown courts) tárgyalásairól való közvetítés 2020. évre vonatkozó rendjét a kormány múlt csütörtökön terjesztette elő. Ez lehetővé teszi a bírósági a legfelsőbb bíróságok és a körzeti bíróságok kiemelkedő ügyeinek televíziós közvetítését.

A tárgyalásokat élőben, online fogják közvetíteni, de 10 másodperces késleltetést alkalmaznak, hogy szükség esetén be tudjanak avatkozni és a rendzavarásokat kiszűrhessék. Kizárólag a bíró ítélethozatalát közvetítik majd, így a bírósági szereplőket, az sértetteket, a tanúkat, az esküdteket és a bírósági alkalmazottakat, nem filmezik.

Az igazságügyi minisztérium titkára kijelentette: „A kormány az igazságszolgáltatás mellett elkötelezett aziránt, hogy a társadalom annak működését is megértse, amelyre a tárgyalások közvetítése jó eszköz lehet.” „Ez biztosítja a bíróságaink működésének átláthatóságát, és láthatóvá teszi az emberek számára, hogy a  legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit bíróság elé állítják.”

A legfelsőbb bíróság elnöke, így értékelte az újítást: „Két évvel ezelőtti hivatalba lépésem óta szorgalmazom ezt a változást. A bírósági tárgyalásokról az újságírók már eddig is tudósítottak írásban, de az online közvetítés jobb lehetőséget ad az emberek számára, hogy láthassák a bírák elítélték a bűnelkövetőket, és segítenek megérteni, hogyan kell értelmezni a törvényeket és az iránymutatásokat az egyes ügyekben. ”

Az online közvetítéseket az igazságügyi minisztérium titkárának és az legfelsőbb bíróság vezetőjének is jóvá kell hagynia, ezért az első tárgyalásokat várhatóan áprilisban vagy májusbanfogják közvetíteni, miután a jóváhagyást megkapták.

Caroline Goodwin QC, a Büntetőügyvédek Kamarájának elnöke úgy értékelte, hogy ez „egy gondosan előkészített kezdeményezés, amelynek a büntető igazságszolgáltatási rendszer jobb átláthatóságát és  megismerését biztosítja”. Ennek ellenére figyelmeztetett: „Semmi nem veszélyeztetheti az igazságszolgáltatás érdekeit, a tisztességes eljárás elsőbbségét, valamint a sérülékeny tanúk, illetve általánosságban a tanúk és a vádlottak érdekeinek tiszteletben tartását. Ezekre a kérdésekre rendkívüli figyelmet kell fordítani, ha koronabírósági eljárások minden részét rutinszerűen közvetítik, vagy felveszik. ”

Az Anglia és Wales Ügyvédi Kamarájának vezetője fenntartásait fejezte ki a közvetítéssel kapcsolatban. Amanda Pinto QC elismerte, hogy „az igazságszolgáltatás nyílttá tétele, betekintést nyújt a nyilvánosság számára az igazságszolgáltatási rendszerünkbe és a bíróságaink működésébe, akik közül sokan soha nem fognak személyesen bírósághoz fordulni, illetve akik tiszteletben tartják az igazságosságot. Ez a kezdeményezés segít az embereknek megérteni büntető igazságszolgáltatási rendszerünk működését. Ugyanakkor csak a bíró ítélethozatali eljárását fogják közvetíteni, így a nyilvánosság valószínűleg nem fogja teljesen érteni, hogy miért hoztak meg egy adott ítéletet hiszen nem látják majd a tárgyalás során bemutatott bizonyítékokat, az enyhítő körülményeket és egyéb releváns információkat, például a pártfogó felügyelők jelentéseit.

„Meg kell előznünk a bírókkal szembeni indokolatlan támadásokat, ha a kiszabott büntetéssel a közvetítést néző közönség nem elégedett. „Teljesen elfogadhatatlanok az olyan megnyilvánulások, amelyek a bírókat „a nép ellenségeinek” kiáltják ki, és amelyekben a bírókat személyesen támadják, megkérdőjelezik függetlenségüket, egyszerűen azért, mert a munkájukat végzik. A büntetéskiszabás nem válhat a fotelszakértők terepévé. ”

A főbb műsorszolgáltató szervezetek, amelyek a koronabírósági tárgyalások bemutatóit filmezték, lelkesek voltak. John Battle, az ITN csatorna compliance részlegének vezetője elmondta: „Ez egy mérföldkő és fontos nap a nyitott igazságszolgáltatás és a jogrendszer átláthatóságának szempontjából. A közönség először láthat képes beszámolót a koronabírósági eljárásokról. ” (Az Egyesült Királyságban eddig fényképet sem készíthettek a tárgyalásokról – szerk.).

Fran Unsworth, a BBC hír- és aktuális ügyek osztályának igazgatója elmondta: „A mai bejelentés a BBC, az ITV és a Sky nagyszabású kampányát követi, amely lehetővé teszi a bírák ítélethozatali eljárásának filmezését, amely növeli a bíróságok működésének átláthatóságát.”

John Ryley, a Sky News vezetője elmondta: „Ez egy további lépés, amely elősegíti, hogy a nyilvánosság megértse a bírók munkájának nehézségét és a legbonyolultabb büntetőeljárások komplexitását.”

Simon Davis, a Law Society of England and Wales (Anglia és Wales Ügyvédi Kamarája) elnöke kijelentette: „Az átláthatóság elengedhetetlen az igazságosság szempontjából, valamint a bíróságok iránti bizalom javításához is. A közvetítéseket megfelelő gondossággal kell végezni, és érthető okokból nem mindent lehet bemutatni, de a bírósági eljárások közvetítése jelentős értéket teremthet, és elősegítheti a jogállamiság tiszteletben tartását.

„A közvetítést végzőknek mindig körültekintően kell mérlegelniük, hogy mely eljárásokat közvetítik. Fontos, hogy elkerüljük a tisztességes eljáráshoz való jog  veszélyeztetését, és, hogy ne tegyük ki szükségtelen stressznek a vádlottakat, a tanúkat és az áldozatokat. ”

A rögzített felvételek szerzői joga az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó Courts & Tribunals Service-t fogja illetni, amelynek hozzáférése lesz minden felvételhez.

(theguardian.com)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.