Újabb versenyhatósági vizsgálat indult a HelloPay Zrt. ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb vizsgálatot indított a HelloPay Zrt. ellen, mert a társaság vélhetően tisztességtelen nyomást gyakorolt a fogyasztókra az „elvárt” borravaló mértékéről – közölte a versenyhatóság.

A közlemény szerint a fesztivál, rendezvény és vendéglátóhely készpénzmentes fizetési rendszerét biztosító társaság a hatóság gyanúja szerint – a korábbi bírságok ellenére – olyan tisztességtelen gyakorlatot folytat a terminálok borravaló-választási folyamata során, amellyel többlet-döntéshozatalra kényszeríti a fogyasztókat.

A GVH 2019 végén 20 millió forintra bírságolta a céget, amiért fizetőtermináljain alapbeállításként alkalmazta a 10 százalékos borravalót. A versenyhatóság akkor megengedhetetlen pszichés nyomásnak nevezte, hogy a 10 százalék mindig hozzáadódik a fizetendő összeghez, ha a vásárló azt nem módosítja.

2021 végén újabb eljárást indított a GVH a cég ellen és 6 millió forintos bírságot szabtak ki, amiért a hatósági tilalom ellenére is folytatta a tisztességtelen gyakorlatot, vagyis alapbeállításként továbbra is a 10 százalékos borravaló fizetési lehetőségét ajánlotta fel a rendszer.

A most indult versenyhatósági eljárás ismételten a cég termináljain végbemenő kártyás fizetések borravaló-választási folyamatának tisztességességét vizsgálja, mivel a szolgáltató – különös tekintettel a terminálhasználat jellemző időzítésére, helyére, jellegére – valószínűleg jogsértően készteti döntéshozatalra a fogyasztókat az eredeti ügyleti döntésükön (például étel-, ital-, ajándékvásárlás) felül – közölte a hatóság.

A rendszer vizuális kialakítása, a betűméret, illetve az előre meghatározott tájékoztatás (például „Kérjük állítsa be a borravaló mértékét: 0-20 százalék”) ugyanis gátolhatja a fogyasztókat abban, hogy önállóan, befolyásmentesen dönthessenek – közölték.

A GVH hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. A versenyhatóságnak három hónapja van az eljárás lefolytatására, amely két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Versenyhátránytól tart a HelloPay

„A mindössze megindítási folyamatban lévő vizsgálatról szóló híradás széles körűen jelent meg a hazai sajtóban, ez pedig jelentősen csorbíthatja a HelloPay hírnevét és hátrányosan érinti partneri megállapodásairól szóló tárgyalásait, egyúttal versenyhátrányba hozza hasonló üzleti konstrukcióval dolgozó riválisaival szemben is. Ide tartozik, hogy a GVH mindössze egyetlen bejelentés miatt indított újabb vizsgálatot és adott ki előzetes közleményt, tehát nem tömeges fogyasztói panaszra reagált a hivatal – miközben eljárása alkalmas arra, hogy a szórakozóhelyek vendégei körében, és a személyzet irányában is hangulatot keltsen, bizalmatlanságot szüljön” – olvasható a cég lapunknak eljuttatott közleményében.

A társaság emlékeztet: módosították a fizetőterminálokon futó digitális borravalóadás működési mechanizmusát, méghozzá a GVH által írásban is elismert, méltányolt módon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. április 8.

11 milliárdos GVH-bírság: a Nitrogénművek új kérelmet nyújt be

A Nitrogénművek Zrt. szerint a Kúria 2022. április 4-én kézbesített végzésével a cég és több hozzá kapcsolódó vállalkozásnak a GVH rájuk bírságot kiszabó döntésével szembeni azonnali jogvédelem iránti kérelmét ugyan elutasította, de érdemben nem döntött az előterjesztett kérelem tartalmáról.