Vizsgálja a hőszigetelők piacát a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyorsított ágazati vizsgálatot kezdett a hőszigetelő anyagok piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – közölte a GVH csütörtökön.

A vizsgálatot azzal indokolták, hogy egyes termékek, különösen bizonyos kőzetgyapot, üveggyapot, polisztirol hőszigetelők jelentősen drágultak a közelmúltban. Az építkezések tervezhetőségét, a beruházások befejezését is befolyásoló áremelés a GVH szerint ez a piaci verseny torzulásával függhet össze, ezért indokoltnak látják a sürgős beavatkozást.

A jelentés tervezetének elkészítésére a GVH-nak egy hónapja van, de indokolt esetben két alkalommal, legfeljebb egy-egy hónappal meghosszabbítható. A vizsgálat eredményeit jelentésben összegzik majd – írták.

A hatóság korábban hasonló vizsgálatot folytattak a kerámia-falazóelemek és az építési fa piacain, a verseny élénkítése érdekében javaslatcsomagokat dolgoztak ki.
A GVH a közlemény szerint kiemelt feladatként kezeli az építőipari alapanyag-áremelkedéshez köthető piaci torzulások, jogsértések feltárását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. április 8.

11 milliárdos GVH-bírság: a Nitrogénművek új kérelmet nyújt be

A Nitrogénművek Zrt. szerint a Kúria 2022. április 4-én kézbesített végzésével a cég és több hozzá kapcsolódó vállalkozásnak a GVH rájuk bírságot kiszabó döntésével szembeni azonnali jogvédelem iránti kérelmét ugyan elutasította, de érdemben nem döntött az előterjesztett kérelem tartalmáról.