Wolters Kluwer Hungary Kft. cikkei


A zálogjoggal biztosított követelés átruházása és megterhelése
Wolters Kluwer Hungary Kft.  |  2021. március 10. Szakma

A zálogjoggal biztosított követelés átruházása és megterhelése

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Az alábbiakban – cikksorozatunk következő részeként – a nagykommentár zálogjogi szabályokat ismertető egyik részletét olvashatják el.

A bizalmi vagyonkezelés szerepe a hazai vállalkozások körében
Wolters Kluwer Hungary Kft.  |  2021. március 9. Szakma

A bizalmi vagyonkezelés szerepe a hazai vállalkozások körében

A Wolters Kluwer Kiadó gondozásában, Dr. Békés Balázs szerkesztésében megjelent, A bizalmi vagyonkezelés kézikönyve című kiadvány multidiszciplinárisan mutatja be a bizalmi vagyonkezelést, részletesen tárgyalja a polgári jogi, adójogi, büntetőjogi, nemzetközi magánjogi és a közigazgatási felügyeleti szabályokat, illetve külön angol nyelvű fejezetekben, külföldi szerzők mutatják be számos ország trust, illetve vagyonkezelési előírásait.

Bizalmi vagyonkezelés a házassági vagyonjogban
Wolters Kluwer Hungary Kft.  |  2021. március 4. Szakma

Bizalmi vagyonkezelés a házassági vagyonjogban

A Wolters Kluwer kiadó gondozásában, dr. Békés Balázs szerkesztésében megjelent, A bizalmi vagyonkezelés kézikönyve című kiadvány multidiszciplinárisan mutatja be a bizalmi vagyonkezelést, részletesen tárgyalja a polgári jogi, adójogi, büntetőjogi, nemzetközi magánjogi és a közigazgatási felügyeleti szabályokat, illetve külön angol nyelvű fejezetekben, külföldi szerzők mutatják be számos ország trust, illetve vagyonkezelési előírásait. Cikksorozatunk következő részében a bizalmi vagyonkezelés és a házassági vagyonjog összefüggéseit mutatjuk be a könyv vonatkozó részletének a segítségével. A részlet szerzője dr. Menyhárd Attila.

Az apai jogállást keletkeztető tények
Wolters Kluwer Hungary Kft.  |  2021. március 3. Szakma

Az apai jogállást keletkeztető tények

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljes körűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunkban ezúttal az apai jogállás keletkezéséről írt magyarázat egy részletét olvashatják el.

Az alapítvány fogalma
Wolters Kluwer Hungary Kft.  |  2021. február 24. Szakma

Az alapítvány fogalma

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunk következő részében a nagykommentárnak az alapítvány fogalmát ismertető részletét olvashatják.

Az üzleti titok védelme
Wolters Kluwer Hungary Kft.  |  2021. február 16. Szakma

Az üzleti titok védelme

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunk második részében az üzleti titok külön törvényben biztosított védelméről, és a titokvédelem korábbi, Ptk.-beli szabályairól olvashatnak.