Cikkek

2018. április 10. Napi

Vádat emeltek egy sorozatbetörő ellen

Mintegy félszáz ingatlanba tört be egy férfi a Balaton déli partján tavaly, a siófoki ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

2018. április 9. Napi

Véget kell vetni a gázai harcoknak

A hágai nemzetközi büntetőbíróság vezető ügyésze a gázai határ melletti erőszak beszüntetésére hívta fel a feleket. A bíróság gyakorlata alapján kijelentette, hogy jogellenesnek minősülhetnek a civileket is érintő katonai támadások.

2018. április 9. Szakma

AB: Mulasztott az Országgyűlés egyes közlekedőképességükben korlátozott személyek esetében

Az Alkotmánybíróság szerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a közlekedőképességükben a mozgásszervi fogyatékosokkal azonos mértékben, de nem mozgásszervi betegségből eredően korlátozott személyek támogatását, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2018. december 31-éig tegyen eleget. A döntéshez Czine Ágnes és Salamon László különvéleményt, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla és Stumpf István párhuzamos indokolást csatoltak.

2018. április 9. Szakma

A GDPR jogalapjairól – 2. rész

Kétrészes cikkünkben nem általában a GDPR jogalapjaival, hanem olyan konkrét témákkal foglalkozik a szerző, mint az első részben is taglalt, a GDPR 6. és 9. cikke közötti eltérések részletezése, vagy ama rendelkezések bemutatása, amelyek önálló jogcímként is értékelhetők. Ezúttal kísérletet tesz annak igazolására, miért nem jogos érdeken alapulhat a szerződés nem-teljesítése esetén történő adatkezelés.

2018. április 9. Napi

Kutyatámadás miatt emeltek vádat

Súlyos testi sértés miatt vádat emeltek egy zalaegerszegi nő ellen, akinek a kutyája tavaly szeptemberben úgy megharapta az asszony idős szomszédját, hogy a férfinak amputálni kellett az egyik ujját – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

2018. április 9. Cégvilág

A közigazgatási és munkaügyi bíróságok hatásköre és illetékessége

2018. január 1-jén a korábbi polgári perrendtartásról szóló törvényt új kódex váltotta fel. Ennek rendelkezései a hatálybalépést követően indult perek vonatkozásában alkalmazandók, a már folyamatban lévő pereket a változás nem érinti. A perindítás során kiemelt kérdés, mely bíróságra kell az adott keresetet benyújtani, ezért az új szabályok közül talán a bíróságok hatáskörét és illetékességét megállapító szabályok lesznek majd elsőként alkalmazva.

2018. április 9. Szakma

AB: Rokkantsági ellátáshoz elegendő, ha a kérelem évében rendelkezünk 180 napnyi jövedelemmel

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) 1. § (2) bekezdése 3. pontja második fordulata alkalmazása során alkotmányos követelményként azt határozta meg az Alkotmánybíróság, hogy a havi átlagjövedelem számításának szabályát valamennyi olyan ellátásra jogosultra alkalmazni kell, aki a referencia-időszak kezdetét követően rendelkezik legalább 180 naptári napi, egészségbiztosítási járulékfizetés alapját képező jövedelemmel. A döntéshez Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla és Stumpf István párhuzamos indokolást, Czine Ágnes és Salamon László különvéleményt csatoltak.

2018. április 9. Szakma

A kollektív szerződés lehetőségei közalkalmazotti területen – Hogyan térhet el a kollektív szerződés a Kjt.-től és az Mt.-től?

A közalkalmazotti törvény hatálya alatt kötött kollektív szerződés nem lehet jogszabállyal ellentétes. Ugyanakkor, kivételesen a jogszabályok adhatnak felhatalmazást, hogy tartalmuktól a kollektív szerződés eltérjen. Ennek az általános felhatalmazó rendelkezésnek az értelmezése azonban számos kérdést felvet, amelyek meglehetősen aggályos válaszokhoz vezetnek.

2018. április 7. Szakma

Jogszabályfigyelő 2018 – 14. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2018/48–51. számú Magyar Közlönyök újdonságai között szakmai közérdeklődésre számot tart jogszabály nem jelent meg, az Alkotmánybíróság honlapján közzétett, az utóbbi tíz napban indult legfrissebb ügyek közül válogattunk.   

2018. április 6. Szakma

Kollektív igényérvényesítési lehetőségek a jövőben

A 2018. január 1-jén életbe lépett új polgári perrendtartás egyben a korábbi, több mint 60 éves múltra visszatekintő törvény végét is jelenti. Az új jogszabály gyorsít a peres eljárásokon, emellett igyekszik lekövetni néhány, a nyugati országokból már jól működő mechanizmust. Ezek közé tartozik a csoportos igényérvényesítés lehetősége.