Az EJEB döntéseinek hatása
Az Európa Tanács új interaktív honlapot indított, amelyen keresztül tájékoztatást nyújt az EJEB ítéleteinek pozitív hatásairól.
Az Európa Tanács új interaktív honlapot indított, amelyen keresztül tájékoztatást nyújt az EJEB ítéleteinek pozitív hatásairól.
Az Országos Bírósági Hivatal a bírák képzésével, digiitális tankönyv és infografikák készítésével segíti az új Be. hatálybalépésére való felkészülést..
Első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében.
A mobilfizetési rendszer állami monopóliummá alakításával Magyarország megsértette az uniós szolgáltatási irányelvet – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Magyarország keresztény kultúrájának védelme és az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma is bekerülne az alaptörvénybe a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítvány szerint. Szigorodna kissé a Stop Soros nevű törvényjavaslat is.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy komlói férfi ellen, aki a segítségére siető mentősökre támadt – közölte a vádhatóság csütörtökön.
A témakört feldolgozó első cikkben a vezető tisztségviselők társasággal szembeni felelőssége került taglalásra azzal az ígérettel, hogy a cikksorozat második részének témája a vezető tisztségviselők harmadik személyekkel szemben fennálló felelőssége lesz.
A már befutott művészek közül bizonyára vonzza majd a közönséget önálló estjével Csányi Sándor, Szűcs Nelli és Kollár-Klemecz László, továbbá Hernádi Judit és Kern András kettőse a Valódi hamisítvány című amerikai vígjátékkal, Szulák Andrea koncertjével, Rezes Judit és Szabó Győző Loveshake – Az élet összeráz című színházi duettjével.
A 2018. május 25-től alkalmazandó általános adatvédelmi rendelet (GDPR) számos változást hozott a természetes személyek adatainak kezelése terén – írja az RSM blogja. A rendelet kötelezően alkalmazandó az Európai Unió területén élők személyes adatait kezelőkre, így többek között az őket foglalkoztató munkáltatókra és a személyes adataikat feldolgozó bérszámfejtőkre is. A rájuk vonatkozó legfontosabb szabályokat tekintjük át, hogy átfogó képet adjunk az e területet érintő teendőkről a GDPR-kompatibilitás felé vezető úton.
A Közigazgatási Felsőbíróság létrehozása miatt bizonytalanság övezi a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma közigazgatási szakágának és bíráinak a jövőjét. Egyelőre mindössze annyi biztos, hogy a szervezési, igazgatási és egyéb feladatok áttekintésére hamarosan megalakulhat egy, az igazságügyi miniszter által életre hívott szakmai bizottság, amelyben mások mellett kúriai bírók is rész vesznek.