Bírósági vezetők nyílt levelet írtak az OBT-nek
Ebben felszólították a tanács tagjait, hogy az OBT ne veszélyeztesse a bírósági szervezet jövőjét.
Ebben felszólították a tanács tagjait, hogy az OBT ne veszélyeztesse a bírósági szervezet jövőjét.
Első fokon öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a büntetlen előéletű középkorú szolnoki férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint agyvérzést elszenvedő, eszméletlen feleségéhez kiskorú gyermeke többszöri, elkeseredett kérése ellenére csak egy nappal később hívott orvost – közölte közleményben a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.
Az ombudsman szerint az iskola többszörösen is mulasztott, amikor nem ismerte fel és nem előzte meg két tanuló súlyos konfliktushelyzetét, a helyzet rendezésére pedig nem a megfelelő pedagógiai és jogi megoldást választotta. Az alapjogi biztos figyelmeztetett, hogy az iskolapszichológusnak tiszteletben kell tartania a tanuló és a szülők lelkiismereti szabadságát, vallási meggyőződését, illetve tekintetbe kell vennie az érintettek kéréseit is.
A törvényjavaslat büntethetővé teszi az illegális bevándorlás szervezését. Az érintett szervezetek külföldi támogatásaira kirótt 25 százalékos illetékről nincs szó a javaslatban.
A Kúria kedden elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében, így jogerős maradt a korábbi felmentő rendelkezés.
Az Európai Bizottság idén ötödik alkalommal közzétett, az uniós tagállamok igazságszolgáltatásának hatékonyságát, minőségét és függetlenségét bemutató igazságügyi eredménytábláján a magyar bíróságok újra az élvonalban végeztek.
Az alapvető jogok biztosa szerint többszörösen is mulasztott egy budapesti iskola, amikor nem ismerte fel két tanuló súlyos konfliktushelyzetét, illetve nem előzte meg annak kialakulását, a helyzet rendezésére pedig nem a megfelelő pedagógiai és jogi megoldást választotta.
Trócsányi szerint a nemzeti szuverenitás védelme a legfőbb célja az alaptörvény hetedik módosításának.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az új Be. legfontosabb jogalkalmazói kérdéseiről tartott konferencia második felében Békés Ádám, a PPKE egyetemi docense az egyezségről, Tóth Mihály, a PPKE egyetemi tanára pedig az új kódex kapcsán a szerkezeti és szemléleti kérdésekről beszélt.
A közalkalmazottakat számos pótszabadság illetheti meg attól függően, mely ágazatban, milyen munkakörben dolgoznak. Ebben a rendszerben nem könnyű eligazodni, már csak azért sem, mert míg egyes pótszabadságok kizárják egymást, mások együtt is megillethetik a közalkalmazottat.