Cikkek

2017. november 15. Napi

Az EB Romániáról:ennyi nem elég

Az Európai Bizottság szerint többet kell tennie Romániának az uniós igazságügyi és korrupcióellenes felügyeleti eljárás lezárásához.

2017. november 15. Napi

Bevetné a hetes cikkelyt az EP a lengyeleknél

A lengyelországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, és ennek értelmében a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását a lengyel kormánnyal szemben.

2017. november 15. A jövő jogásza

Az érvelés az igazság hangos keresése

2017. november 8-9. napjain került megrendezésre a Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny szóbeli szakasza, immár 4. alkalommal. A rekordszámú jelentkező által megküldött beugró feladatok elemzését követően kiválasztott 16 joghallgató egyenes kieséses rendszerben mutatta meg érvelési képességein keresztül jogi tudását, s a 2017. november 9-én csütörtökön este megrendezett döntő Gelencsér Adél, az ELTE ÁJK hallgatójának végső sikerét hozta.

2017. november 15. Világjogász

Az európai elfogatóparancs kérdőjelei

Az európai jog sokat vitatott alapelve, a határozatok kölcsönös elismerése először a 2002-ben elfogadott európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatban került alkalmazásra. A főszabály szerint automatikus kiadatást lehetővé tevő európai jogszabály elfogadása után – alapjogi relevanciája miatt – erősen vitatott volt. Néhány napja pedig a katalán tartományi elnök kapcsán ismét reflektorfénybe került: Carles Puigdemont és kormányának négy, Brüsszelben tartózkodó tagja ellen az illetékes spanyol bíróság november 3-án európai elfogatóparancsot adott ki; lázadás, ellenszegülés hatósági rendelkezésnek és közpénzzel visszaélés a vád.

2017. november 15. Szakma

AB: Az Országgyűlés nem gondoskodott a Nemzeti Földalap hosszú távú megőrzéséről

Az Alkotmánybíróság megállapította: az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy nem gondoskodott olyan szabály megalkotásáról, amely biztosítaná a Nemzeti Földalap sarkalatos szabályokkal védett vagyonának hosszú távú megőrzését, és kizárná annak lehetőségét, hogy egyszerű többséggel elfogadható törvények alkalmazása a Nemzeti Földalap céljainak, így a természeti erőforrások – különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, főként a honos növény- és állatfajok – védelme, fenntartása és megvalósítása a jövő nemzedékek számára veszélyeztető mértékű vagyonvesztéshez vezessen. A döntéshez Salamon László és Szabó Marcel párhuzamos indokolást, Balsai István, Czine Ágnes, Dienes-Oehm Egon, Hörcherné Marosi Ildikó és Stumpf István különvéleményt csatoltak.

2017. november 15. Világjogász

Haribo botrány és a thai tonhal közötti összefüggések

A Haribo ügy közel sem egyedi, időről időre jelenek meg tényfeltáró cikkek a legtöbb szektorban a munkavállalók kényszermunkába, rabszolgaságba taszításáról. Az adatok az ENSZ , Európai Unió és más nemzetközi szervezetek előtt is ismert, azonban az államok egységes fellépésének hiányában tehetetlenek.

2017. november 15. A jövő jogásza

Az alternatív vitarendezésben rejlő lehetőségek – különös tekintettel a Pénzügyi Békéltető Testület tevékenységére II. rész

A Pénzügyi Békéltető Testület kialakulásának szempontjából egy olyan ideális helyzet állt elő, melyben a bírósági szervezetrendszer túlterheltnek bizonyult a jelentős számú deviza alapú hitelezésből származó vitás ügy miatt, míg ezzel párhuzamosan a korábban bemutatott uniós irányelvek és tendenciák mind az alternatív vitarendezési módok kialakításának és megerősítésének irányába mutattak.

2017. november 14. Napi

Ahmed H. pere: új elsőfokú eljárás

Törvénysértő volt, hogy a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény bűntette miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét és új elsőfokú eljárást rendelt el – mondta ki a Kúria kedden.

2017. november 14. Napi

Új Art.: megváltozik az adózás világa

Átalakítja az adózás rendjét 2018-tól az Országgyűlés által kedden elfogadott három törvény. Az új adóigazgatási rendtartástól gyorsabb NAV-ellenőrzések és adóeljárások várhatók, az új Art. nyomán a NAV szolgáltató hatósággá válik. A végrehajtási eljárásokat újraszabályozó törvény alapján a NAV lesz az általános végrehajtási hatóság.