Cikkek

2017. január 4. Szakma

Fotók a munkavállalókról: nem mosolyalbum

Általánosságban munkaviszony keretében történő foglalkoztatás esetében fénykép csak akkor készíthető jogszerűen a munkavállalókról, ha az célhoz kötötten, például munkahelyi beléptető-rendszerrel összefüggésben indokolt, és erről a munkavállalókat előzetesen tájékoztatták. A fénykép elkészítésén túli további művelethez, például annak nyilvánosságra hozatalához szintén törvényes cél szükséges.

2017. január 4. Napi

Ombudsman: hibás a NAV gyakorlata

Évek óta sérti az alaptörvényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyakorlata, amely szerint a hivatal a megözvegyült bejegyzett élettársak esetén öröklési illetéket szab ki, noha a házastársakhoz hasonló illetékmentességet kellene élvezniük az élettársaknak is – állapította meg decemberi jelentésében az alapvető jogok biztosa, írja a Magyar Nemzet.

2017. január 4. Szakma

„A világ nagyon nem abba az irányba megy, hogy kémiai laborokban, mindentől elzárva, steril közegben lúgozzuk ki a jogi paradigmákat”

December elején tartottatok egy konferenciát „Ésszel az észszerűtlenségben – Aktuális társadalmi problémák viselkedési közgazdaságtani megközelítésben” címen, ahol a bemutatott tanulmánykötet fő gondolati hátterét a Law and Economics megközelítés adta. A témával kapcsolatban dr. Orbán Balázzsal, a Századvég kutatási igazgatójával és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédjével beszélgettünk.

2017. január 4. Szakma

Erős volt az évkezdés és ez csak fokozódni fog

Ha újévi fogadalomként netán az jutott eszünkbe, hogy leülünk és végigolvassuk ebben az évben az elmúlt év joganyagait, ahhoz naponta 237 Közlönyoldalt kéne végigolvasnunk, ami egy órára lebontva 10 oldalt jelent. Alvás nélkül. Cikkünkben összegezzük a 2016-os évet, bemutatunk néhány jelentős év eleji változást és megmutatjuk, mi vár ránk 2017-ben.

2017. január 3. Napi

Börtön 200 milliós adócsalásért

A két férfi hamis számlákkal „csökkentette” cégük adókötelezettségét. Enyhítő körülmény csak a csalás óta eltelt csaknem 10 év volt.

2017. január 3. Szakma

A bírósággal való e-kapcsolattartás előretörése

„Az elektronikus kapcsolattartás kiváló költségtakarékossági lehetőség, de ez elsősorban nem a jogászoknak jelent előnyt. A meglévő folyamatok átalakítása számunkra elsősorban kihívás: a szakmabeliek számára többnyire ismert, bejáratott igazgatási és igazságszolgáltatási folyamatokat ismeretlen, egyelőre kidolgozatlan folyamatok váltják fel. Ahhoz, hogy ne maradjunk le a fejlettebb európai országok ügyvédjeihez képest, ki kell építeni azt a szoftverbázist, egy vagy több saját ügyvédi munkavégzési felületet, ami jelenleg hiányzik” – mondja a Jogászvilág.hu-nak adott interjújában dr. Homoki Péter ügyvéd, aki aktívan közreműködött a bírósággal való e-kapcsolattartásra való átállás gördülékenyebbé tételében. Az informatikai területre való rálátása emellett nagy segítség az ügyvédekhez igazodó kamarai e-kapcsolattartás támogatásában is. E munkájáért a kamara Az Ügyvédségért kitüntető címben részesítette.