Bejegyzések applikáció címkével


A Food Fighters és akik mögötte vannak – Interjú a Legal Hackathon győztes csapatával
2020. augusztus 13. A jövő jogásza

A Food Fighters és akik mögötte vannak – Interjú a Legal Hackathon győztes csapatával

Idén tavasszal immár harmadik alkalommal rendezték meg a Global Legal Hackathon budapesti első fordulóját, melynek győztes csapata a Food Fighters lett. Időközben lezajlott a második, nemzetközi forduló is, ahol a csapat ismét bizonyított, és bejutottak a döntőbe. A csapattagokkal az ötletükről, élményeikről, és a még előttük álló harmadik fordulóról beszélgettünk.

A modern ügyvéd 8 fegyvere
2020. március 4. Cégvilág

A modern ügyvéd 8 fegyvere

A virtuális eljárások, az online előzetes bizonyítás, a valós idejű technológiák, valamint a mobilügyvédek mind azt mutatják, hogy a technológia mára a jog szerves részévé vált.

Idén is meghekkelik a jogi szakmát
2020. február 26. A jövő jogásza

Idén is meghekkelik a jogi szakmát

2020. március 6-8. között ismét megrendezésre kerül az egyik legnagyobb legal tech esemény, a Global Legal Hackathon. Az esemény nemcsak jogászoknak szól, informatikusokat, közgazdászokat, UX designereket, kedvtelésből programozókat is várnak a rendezvényre. A budapesti első forduló házigazdája a Wolters Kluwer Hungary Kft.