Bejegyzések Artisjus címkével

2023. május 10. Napi

Fellép a versenyhatóság a hazai fogyasztók és művészek érdekében

Az öt hazai jogkezelő összesen több 210 milliós bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól, amiért nem tartották be a kötelezettségeiket az üreshordozói díjak[1] (ÜHD) meghatározásának reformjáról. Az egyesületek ugyanis – hiába vállalták – továbbra sem térképezték fel elfogadhatóan a megváltozott felhasználási szokásokat, így hiányos és hibás elemzésekre alapozva szedtek be egy év alatt (2018-ban) mintegy 11,4 milliárd Ft díjat áttételesen a fogyasztóktól. A GVH egyúttal ismét felhívja a fogyasztók figyelmét a díjak visszaigénylésének lehetőségére, amelyet a korábbi versenyhatósági eljárás teremtett meg Magyarországon.

2022. március 31. Cégvilág

Artisjus: soha nem részesültek még jogdíjból olyan sokan, mint tavaly

A pandémia okozta drasztikus visszaesés 2021-ben éreztette igazán a hatását az Artisjus által kifizetett jogdíjakban. A jogkezelő tavaly 6,7 milliárd forintot tudott kifizetni magyar és külföldi alkotóknak, ugyanakkor minden korábbinál több hazai szerző részesült az összegből.  A visszaesés éreztette a hatását azok számának csökkenésében is, akik jelentősebb összeget tudnak keresni a szerzeményeikkel. Tavaly is több dal született, mint a járvány előtti időkben és jóval több fiatal, új szerző lépett a pályára, mint az előző évben. Az Artisjus közzétette 2021-es statisztikáit.

Jogszabályfigyelő 2019 – 2. hét
2019. január 14. Szakma

Jogszabályfigyelő 2019 – 2. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2019/2–3. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a Hivatalos Értesítő anyagai, illetőleg a törvénytervezetek, jogértelmezési állásfoglalások közül válogattunk.