Bejegyzések Bán és Karika Ügyvédi Társulás címkével

2021. június 16. Cégvilág

Új fizetésképtelenségi eljárások kerültek fel a palettára

A cégalapítások és megszűnések is azt tükrözik, hogy a koronavírus járvány kirobbanása utáni visszaesést követően élénkül a magyar gazdaság. Tavaly a második negyedévben ugyanis – amikor is a járványhelyzet betört az országba – csupán 5041 társaságot hoztak létre, ezzel szemben az elmúlt év utolsó három hónapjában ez megközelítette, míg az idei első negyedévben már meg is haladta a 9000-et – hangzott el az OPTEN és az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás közös webinárján. Utóbbi adatok ráadásul már felülmúlják a COVID-19 előtti időszak eredményeit is, hiszen akkor egy negyedévre jellemzően 7000-7500 cégalapítás jutott. A cégadatokból kiolvasható átfogó helyzetértékelés mellett a fizetési nehézségekkel küzdő, illetve fizetésképtelen vállalkozások számára mentőövet jelentő 2021-es újdonságokról is szó volt a webináron, olvasható az internetes újságunkhoz eljuttatott közleményben.

2021. január 7. Cégvilág Koronavírus

Bán és Karika: a Zoom bizonyos feltételek mellett ismét alkalmas távazonosításra

Váratlan problémát okozhat pandémia idején egy egyébként rutinszerű, mégis hangsúlyos ügyvédi procedúra. A dokumentumok ellenjegyzését, illetve a személyazonosítást ezekben a napokban is meg kell oldani, ám a vírushelyzet miatt nehézkes vagy egyáltalán nem megoldható a személyes találkozás. Éppen ezért különösen fontos, hogy az ügyfelek tisztában legyenek a távazonosítás és a távellenjegyzés lehetőségével – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás. 

Távmunka: bekopoghat a főnök ellenőrizni
2020. november 24. Cégvilág

Távmunka: bekopoghat a főnök ellenőrizni

A munkáltatónak meg kell győződnie, hogy a dolgozói rendelkeznek a távmunkához szükséges feltételekkel, amiről akár személyesen is megbizonyosodhat – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Az otthoni munkavégzés szabályozását célzó friss kormányrendelet alapján a foglalkoztató már nem dönthet egyoldalúan a home office bevezetéséről. A részletszabályok figyelmen kívül hagyása egy vitás helyzetben komoly pénzügyi következményekkel járhat.