Bejegyzések a ‘bírói kinevezés’ címkével ellátva

a törvényes bíróhoz való jogot sérti a kinevezés garanciális szabályainak megsértése

A Nagykamara három lépcsőből álló tesztet dolgozott ki, aminek mentén megállapítható, hogy a bírókinevezéssel kapcsolatos jogsértés a bíróság törvényességének megdőléséhez vezet-e. A Bíróság egyhangú döntése szerint az izlandi Fellebbviteli Bíróság bíráinak kinevezése során az igazságügyminiszter és a parlament is olyan lényegi garanciális szabályokat szegett meg, amelyek a teszt alapján sértették a törvényes bíróhoz való jogot. E jogsértést pedig a belső jogorvoslati rendszer nem reparálta.

Veszélyhelyzet – a bírósági igazgatásra és az ügyészségre vonatkozó szabályok Koronavírus

Cikkünkben ismertetjük a bíróságok és ügyészségek szervezetére és igazgatására vonatkozó rendkívüli szabályokat.

Az igazságszolgáltatás függetlensége

Az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) 2019-ben harmadik alkalommal készített nemzetközi felmérést a bírói függetlenségről az európai bírák és ügyvédek körében, amelyben elsősorban az elmúlt két év változásaira fókuszált. Az Országos Bírói Tanács korábban nem vett részt a felmérésben, azonban most először magyar bírák is kitölthették a kérdőívet.