Bejegyzések BKV címkével

2021. október 4. Cégvilág

A BKV villamostenderének jogszerűségét vizsgálják

A nyár folyamán megjelent közleményekből, cikkekből az derült ki, hogy a BKV Zrt. előzetesen egyeztetéseket folytatott azokra a villamosokra vonatkozóan, melyekre aztán később közbeszerzési eljárást írt ki. Ebben azt a céget hozta előnybe, akivel korábban vélhetően már megegyezett.

2021. július 16. Napi

Kartellgyanús a BKV hajóüzemeltetési közbeszerzése

A GVH kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél.

2020. november 26. Napi

Vesztett a főváros a reklámtenderperen

Megalapozatlanság miatt jogerősen elutasította a BKV és a BKK kereseti kérelmét, egyúttal a Közbeszerzési Döntőbizottságnak (KD) adott igazat a Fővárosi Törvényszék – értesült a Világgazdaság.