Bejegyzések családi élet tiszteletben tartásához való jog címkével

Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az internet jogalkalmazói szemmel – az EJEB online térben elkövetett személyiségi jogsértéseket érintő gyakorlatáról
2023. július 3. Világjogász

Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az internet jogalkalmazói szemmel – az EJEB online térben elkövetett személyiségi jogsértéseket érintő gyakorlatáról

A tanulmány célja a jogalkalmazók számára rövid áttekintést nyújtani az Emberi Jogok Bírósága szerteágazó gyakorlatának arról a szeletéről, amely kifejezetten az online térben megvalósult személyiségi jogsértéseket érinti. Ebből következően elsősorban azoknak a jogeseteknek, illetve vizsgálati szempontoknak a bemutatására koncentrál, amelyek az internet szerepéből és a közösségi kommunikációból fakadó sajátosságokat tükrözik. Nem terjed ki azokra a jogesetekre, amelyekben az internetes felületnek az értékelésben nincs jelentősége, az online platformtól függetlenül megfogalmazott elvekre és tesztekre pedig csak korlátozottan, a döntések értékeléséhez szükséges mértékben tér ki. A feladat jellegére figyelemmel igyekszünk a jogalkalmazás szempontjából fontos kérdésekre rávilágítani, a kritikai értelmezés ezért inkább háttérbe szorul.

Brit családok szakadnak szét a kitoloncolás miatt
2021. január 5. Világjogász

Brit családok szakadnak szét a kitoloncolás miatt

A belügyminisztérium nem hajlandó felülvizsgálni a büntetőeljárásban érintett fekete elítélteknek az Egyesült Királyságban élő családjuktól való elválasztását. Ez a gyakorlat az aktivisták szerint rasszista és legitimálja a gyermekbántalmazást.

Az újszülötteket nem szabad elválasztani édesanyjuktól
2019. február 18. Napi

Az újszülötteket nem szabad elválasztani édesanyjuktól

A jogállamiság és a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvét, illetve a családi élet tiszteletben tartásához való jogot sérti minden olyan kórházi gyakorlat, amely – a törvényi garanciákat figyelmen kívül hagyva – egészségügyi indok nélkül, külön kérés ellenére elválasztja az újszülöttet az édesanyjától a szülést követő kórházi ellátás során. Székely László ombudsman a szaktárcához fordult a helyes jogértelmezés és eljárásrend kialakításért.