Bejegyzések a ‘Dr. Darák Péter’ címkével ellátva

Az erkölcs és jog összefüggései Koronavírus

A 2020. november 3-án tartott konferencián dr. Darák Péter kiemelte, a tavaly útjára indított konferencia második állomásának célja az erkölcsi tartalommal bíró jogi fogalmakról való közös gondolkodás volt jogászok és teológusok eszmecseréje által.

Fontos változások a Kúrián

Számos tapasztalattal járt a járványügyi veszélyhelyzet a bíróságokra és a Kúriára nézve is – mondta dr. Darák Péter a Kúria 2020. első félévét záró sajtótájékoztatón 2020. július 1-én, Budapesten. A Kúria elnöke hangsúlyozta, ezentúl szélesebb körben lesz mód a bíróságon kívüli munkavégzésre. Kiemelte, a Kúria törvénymódosítást kezdeményez, hogy csökkenjen a (nyilvános) tárgyalások száma. Polgári perek esetében főszabály szerint a Kúria továbbra is tárgyaláson kívül bírálja el a felülvizsgálati kérelmeket, tárgyalást akkor tartanának, ha az eljáró tanács azt indokoltnak tartja. Közigazgatási ügyekben pedig akkor tartanának tárgyalást, ha azt a fél kérelmezi és a tanács indokoltnak tartja.

Rendkívül intézkedéseket vezetett be a Kúria elnöke Koronavírus

Rendkívüli ítélkezési szünet lépett életbe 2020. március 15-én a Kúrián. Dr. Darák Péter elnöki utasítást adott ki az új koronavírus által okozott járványügyi helyzetben szükséges intézkedésekről. A legfőbb bírói fórum nem tart tárgyalásokat és nyilvános üléseket. A Kúrián a személyes ügyfélfogadás szünetel.