Bejegyzések drón szabályozás címkével

2018. július 31. Napi

Kevesen használják jogszerűen a drónokat

A Drónpilóták Országos Egyesületének (DOE) elnöke szerint elérheti a százezret is a drónhasználók száma Magyarországon. A Groupama Biztosító ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy közülük csak elenyésző számban lehetnek azok, akik szabályosan teszik ezt, vagyis eseti légtérhasználati engedéllyel rendelkeznek. Tuzson Gergelyt, a DOE elnökét idézve a biztosító közleményében azt írta: a jelenlegi szabályozás nem tesz különbséget magán- és munkahasználat között, a játékboltokban kapható egyszerűbb és a több millió forint értékű, kiváló minőségű felvételt készítő gépek között. Ez főleg azoknak okoz nehézséget, akik ezeket munkához használnák, mivel a fotós, videós megbízásokra gyakran csak pár nappal korábban kapnak felkérést, de ennyi idő alatt esélyük sincs engedélyhez jutni - tette hozzá a szervezet vezetője. A közleményben kifejtették: ahhoz, hogy valaki pilóta nélküli légi járművet - azaz drónt, repülőgépmodelleket - reptessen Magyarországon, eseti légtérhasználati engedélyt kell igényelnie, ehhez legalább 30 nappal a tervezett igénybevétel előtt be kell nyújtani a kérelmet a Honvédelmi Minisztériumhoz. Ha közterületen szeretne valaki forgatni, képeket készíteni, akkor az illetékes önkormányzattól, míg magánterület esetén a tulajdonostól is szükség lehet hozzájárulásra. A vállalkozásoknak a tevékenységet emellett be kell jelentenük az Innovációs…