Bejegyzések EJEB címkével

AB: a nem folyósított ellátás által keletkeztetett biztosítási időt is figyelembe kell venni, amennyiben az EJEB megállapította az Egyezmény sérelmét
2020. augusztus 18. Szakma

AB: a nem folyósított ellátás által keletkeztetett biztosítási időt is figyelembe kell venni, amennyiben az EJEB megállapította az Egyezmény sérelmét

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy miközben a támadott rendelkezés önmagában nem ütközik nemzetközi szerződésbe, az adott rendelkezés egyes konkrét, egyedi ügyben történő alkalmazása az adott ügy egyedi körülményeire tekintettel kivételesen mégis az Egyezménnyel mint nemzetközi szerződéssel ellentétes eredményre vezethet.

A vádlott becsületsértő kijelentése is fokozott védelemben részesül
2020. július 23. Világjogász

A vádlott becsületsértő kijelentése is fokozott védelemben részesül

A háborús bűnökkel vádolt kérelmező az utolsó szó jogán az ellene valló tanúk befolyásolásával vádolt meg egy ismert horvát háborús veteránt. A kijelentések miatt becsületsértés vádjával eljárás indult, amelyben a kérelmezőt bűnösnek találta a horvát bíró. A Bíróság túlzónak találta a büntetőjogi felelősség megállapítását arra tekintettel, hogy kijelentéseket a vádlott védekezése körében, közérdeklődésre számot tartó ügyben, közéleti szereplőre vonatkozóan tette.

Megsértették a szabad választáshoz való jogot Belgiumban
2020. július 15. Világjogász

Megsértették a szabad választáshoz való jogot Belgiumban

A kérelmező ugyan panaszt tehetett a választási eredmények újraszámlálása érdekében, de a panasz kivizsgálásának szabályai nem voltak jogszabályban rögzítve, a panaszról olyanok is döntöttek, akiket a döntés személyesen érintett és a kérelmezőnek nem volt további jogorvoslati lehetősége sem.