Bejegyzések EJEB címkével

Felelős az újságíró a riportalany becsületsértő kijelentéseiért?
2020. január 27. Világjogász

Felelős az újságíró a riportalany becsületsértő kijelentéseiért?

Az olasz újságíró egy 1980-as terrorcselekménnyel kapcsolatban a csendőrség felelősségét firtató oknyomozó cikket közölt. Az olasz bíróság végül a felelős szerkesztővel egyetemben elmarasztalta és nagy összegű kártérítésre kötelezte. Az ügy kapcsán az EJEB az újságírói felelősséggel kapcsolatban több fontos megállapítást is tett. Mások kijelentéseinek közlése esetén az újságírónak nem az állítások valóságtartalmát kell bizonyítania, hanem azt, hogy jóhiszeműen, a forráskritika szakmai követelményeinek megfelelően járt el. Elhatárolódni nem kell a közölt nyilatkozattól, ugyanakkor minél súlyosabb az állítás, annál stabilabb ténybeli alap szükséges a közléséhez. A nemzeti bíróságnak pedig mindezeket a szempontokat, illetve általában a sajtó társadalomban betöltött szerepét is figyelembe véve kell a személyiségi jogokat érintő ügyekben döntenie.

A nagyszülővé válás joga nem emberi jog
2019. december 19. Világjogász

A nagyszülővé válás joga nem emberi jog

A kifogásolt, a külföldi mesterséges megtermékenyítést lehetetlenné tévő jogszabály, illetve döntés nem érintette a kérelmező egyezményben védett jogát, így a kérelem e része ez okból nem vizsgálható tovább.

A közbeszerzések adatainak nyilvánossága
2019. december 19. Szakma

A közbeszerzések adatainak nyilvánossága

A közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerésének korlátozása nem lehet általános –azaz nem vonatkozhat a lezárt közbeszerzési eljárás valamennyi dokumentumára, adatára.

Állatkísérletről és botoxról döntött az EJEB
2019. december 13. Világjogász

Állatkísérletről és botoxról döntött az EJEB

A svájci médiahatóság megállapította, hogy a botoxos plasztikai kezeléssel foglalkozó, egészségügyi tájékoztató műsorban meg kellett volna említeni, hogy a készítmények előállítása során állatokon tesztelik az erős idegmérget. A Bíróság szerint a médiahatóság javaslata annak érdekében született, hogy a nézők megalapozott véleményt alkothassanak a kezelésről. Szankciók hiányában ez nem tekinthető a véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozásnak.

Mégsem fogvatartás a röszkei tranzitzónában elhelyezés
2019. december 2. Világjogász

Mégsem fogvatartás a röszkei tranzitzónában elhelyezés

A Nagykamara, megfordítva a Bíróság korábbi döntését, úgy ítélte meg, hogy a Szerbiából a röszkei tranzitzóna területére belépett bangladesi kérelmezők önként távozhattak volna a zónából Szerbia irányába, így az, hogy e területen korlátozott volt a szabadságuk, nem minősül szabadságelvonásnak, így a vonatkozó garanciák sem érvényesülnek. Azt, hogy Szerbiában an ENSZ jelentések szerint is gyakori a rutinszerű további visszaküldés, és a görög menekülttáborokban a Bíróság szerin is embertelen állapotok uralkodnak, ebből a szempontból a Nagykamara nem ítélte relevánsnak. Egyezményt sértett ugyanakkor a magyar kormány azzal, hogy a hatóságok nem mérték föl megfelelően, milyen veszélyek várnak a visszaküldött kérelmezőkre Szerbiában.

Támogatni kell a minőségi újságírást
2019. december 2. Világjogász

Támogatni kell a minőségi újságírást

Az Európa Tanács által rendezett nemzetközi konferencia témája az újságírás volt, amelyet a tagállamoknak, a média érdekképviseleti szervezeteinek, az internetes felületközvetítőknek, a szabályozó hatóságoknak és az újságíróknak közösen kell  biztosítaniuk, annak érdekében, hogy a média elnyerje és fenntartsa a közvélemény bizalmát.

Döntött az EJEB két menedékkérő ügyében
2019. november 21. Napi

Döntött az EJEB két menedékkérő ügyében

A magyar hatóságok megsértették két menedékkérő jogait a visszaküldésük vonatkozásában, ugyanakkor tartózkodásuk a röszkei tranzitzónában a korábbi ítélettel szemben nem számít jogellenes fogva tartásnak – mondta ki másodfokon a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).