Bejegyzések Emberi Jogok Európai Egyezménye címkével

Szociális juttatás megkurtítása önmagában nem egyezménysértő
2020. április 22. Világjogász

Szociális juttatás megkurtítása önmagában nem egyezménysértő

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg. Az alapügy Az egyik kérelmező, J. D. a felnőtt korú, agykárosodásából adódóan fogyatékossággal élő lányát egy, a számukra akadálymentesített háromszobás szociális lakbér-támogatással fenntartott bérlakásban ápolja. Egy 2012-es jogszabály-módosítás eredményeképpen megállapításra került, hogy az egyik szoba vonatkozásában nem indokolt a támogatásuk, így a korábbi feltételek helyett alacsonyabb összegben határozták támogatásukat. A csökkentett támogatási összeg így már nem fedezte lakhatási költségeiket, azonban kisebb méretű cserelakást sem ajánlottak fel részükre. A kérelmező a korábbi és az új jogszabály alapján megállapított támogatás összege közötti különbözetet diszkrecionális jogkörben meghozott, esetenkénti támogatás formájában igényelheti tovább. Az ügy másik kérelmezője, A szintén hosszabb ideje él egy háromszobás szociális bérlakásban fiával. Mivel A-t egy erőszakos bűncselekmények miatt elítélt férfi megerőszakolta, majd alappal tartani lehetett a férfi újabb támadásától, a rendőrség védelmi programjába került. A program keretében a lakást biztonsági szoba beépítésével úgy alakították át, hogy alkalmas legyen a zaklató előli elzárkózásra. A 2012-es jogszabály-módosítás J. D.-hez hasonlóan A.-t is nehéz helyzetbe hozta, mivel megállapították, hogy egy “extra” szobát jogosulatlanul használ. J. D. fogyatékosságon alapuló, A pedig nemi megkülönböztetésre hivatkozva bíróság…

2020. április 7. A jövő jogásza

A koronavírus és az Emberi Jogok Európai Egyezménye

A szerző blogposztjában amellett érvel, hogy az államoknak aktiválnia kell az Egyezmény 15. cikkét (az Egyezmény hatályának felfüggesztése szükséghelyzet esetén), amely álláspontom szerint a koronavírus-járvány miatt szükséges korlátozó intézkedések megtételére is lehetőséget biztosít.

2020. március 24. Napi Koronavírus

ET: rendkívüli helyzetben is be kell tartani az Emberi Jogok Európai Egyezményét

Minden állam felelőssége, hogy védelmi intézkedéseket hozzon vészhelyzet esetén, a kormányoknak azonban ragaszkodniuk kell az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltak betartásához is, amikor új rendeleteket fogadnak el a koronavírus-járvány okozta válság kezelésére – jelentette ki Rik Daems, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke kedden.

Az illegális határátlépőket nem illeti meg automatikusan a menekültügyi eljárás
2020. március 3. Világjogász

Az illegális határátlépőket nem illeti meg automatikusan a menekültügyi eljárás

Az ügyet két Marokkóban ideiglenes táborokban élő afrikai kérelmező indította, akik 2014-ben egy ötszáz fős csoport tagjaként megkísérelték a kerítéseken átmászva a spanyol Melilla városának megközelítését. A kérelmezőket a spanyol határőrök rövid úton, jogi procedúra nélkül visszaszállították Marokkóba. A Nagykamara megfordította a Bíróság korábbi döntését, és nem állapította meg sem az Egyezmény kollektív kiutasítást tiltó, sem a hatékony jogorvoslatot garantáló cikkének megsértését.

Törökországnak helyre kell állítania a jogállamot
2020. február 20. Napi

Törökországnak helyre kell állítania a jogállamot

Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, közzétett jelentésben felszólította a török ​​hatóságokat az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítására, az emberi jogokat védő civilek, ügyvédek és újságírók közigazgatási és bírósági intézkedések általi üldözésének és elhallgattatásának azonnali befejezésére.

Közérdekű adatperek Strasbourgban
2020. február 18. Világjogász

Közérdekű adatperek Strasbourgban

Az ügyben a Bíróságnak lehetősége nyílt a közérdekű adatokhoz való joggal kapcsolatban a Helsinki Bizottság ügyében kimunkált szempontok alkalmazására. A civil szervezet, illetve újságíró kérelmezők kiemelt társadalmi szerepe nem volt kérdés, ugyanakkor az adatkérés okát nem jelölték meg, és nem bizonyították azt sem, hogy a kért adatok alapvető fontosságúak lettek volna tényfeltáró munkájukhoz. Az ügyvéd kérelmező esetében a Bíróság kiemelte, hogy puszta kíváncsiság még közéleti szereplő folyamatban lévő korrupciós ügyében sem alapoz meg korlátlan iratmegismerési jogot.