Bejegyzések emberölési kísérlet címkével

A védőhöz való jog is korlátozható, ha az eljárás egésze fair
2019. augusztus 19. Világjogász

A védőhöz való jog is korlátozható, ha az eljárás egésze fair

A barátnője megölésével gyanúsított belga kérelmezőt a rendőri őrizetben védő nélkül hallgatták ki. Előzetes letartóztatása alatt kirendelt védője a kilenc további kihallgatásról pedig távol maradt. Végül a kérelmezőt egy másik emberölés kísérletében is bűnösnek találták, jelenleg életfogytiglani büntetését tölti. Az ügyben az EJEB egyértelműsítette a védőhöz való jog tartalmát és a tisztességes eljárás vizsgálatának szempontjait.

2019. augusztus 12. Napi

Letartóztatják a késelő fiatalkorút

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akit – a XI. kerületben történt késelés kapcsán – több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak – olvasható a Jogászvilághoz eljuttatott közleményben.

2019. június 20. Napi

Tizenöt évet adna az ügyészség a gyújtogatónak

Vádat emelt emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy kékcsei férfi ellen, aki ismerősei, haragosai ingatlanain gyújtogatott – közölte az ügyészség vezetője.

2018. szeptember 4. Napi

Tizenhat év fegyház emberölési kísérletért

Emberölés kísérlete miatt jogerősen 16 év fegyházra ítélt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy kisszentmártoni férfit, aki 2015-ben késsel támadt volt élettársára, a nő édesanyjára és hároméves kislányára.