Bejegyzések EY címkével

2020. február 28. Napi

Nyugodtan bejelentheti, ha visszaélést tapasztal szervezeténél

Néhány hónapon belül kötelező lesz az etikai bejelentő rendszer kialakítása minden ötvennél több főt foglalkoztató vállalkozás számára – hívták fel rá a figyelmet az EY szakértői. A közérdekű bejelentők megóvása érdekében ugyanis az eddiginél is szigorúbb kereteket vezet be egy új, európai uniós irányelv, amit 2021. decemberéig a magyar jogrendszerbe is át kell ültetni.

2020. február 4. Cégvilág

2,5 millió forint értékben szabtak ki bírságot a GDPR miatt a hazai cégekre

Meghaladta a 140 millió forintot a Magyarországon működő cégekre kiszabott GDPR bírságok együttes összege. Leggyakrabban a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvet sértik meg a vállalatok, amiért az elmúlt mintegy másfél évben már 58 alkalommal büntetett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). A legtöbb szervezet a mai napig késik a GDPR megfeleléshez szükséges IT-fejlesztések befejezésével, amivel további bírságokat kockáztatnak az EY tapasztalata szerint – olvasható az internetes újságunkhoz eljuttatott közleményben.

2019. május 20. Napi

Több feladat, kevesebb forrás: nehéz helyzetben a vállalati jog területe

A vállalatok jogi osztályainak optimalizálniuk kell működési modelljüket annak érdekében, hogy megfeleljenek a menedzsment igényeinek, illetve a szabályozói környezet és a digitális átalakulás okozta változásoknak – állapítja meg az EY világszerte 1058 jogi vezető megkérdezésével készült felmérése.

Személyes adatok védelme: messze még a felhasználói tudatossság
2018. november 6. Napi

Személyes adatok védelme: messze még a felhasználói tudatossság

A hazai internetezők kétharmada aggódik a róla tárolt információk biztonsága miatt, az adatvédelmi tájékoztatókat mégis csak a megkérdezettek mintegy 20 százaléka olvassa el – hívták fel rá a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hivatal (NAIH) elnökhelyettesei és az EY tanácsadói a cég Versenyjog és adatvédelem című konferenciáján, olvasható az EY közleményében. A szakértők egyetértettek abban, hogy a GDPR előrelépést jelent a tudatos fogyasztók megfelelő tájékoztatásában, de további lépésekre van szükség, hogy a személyes adatok felhasználásáról tudatosan rendelkezhessünk.