Bejegyzések GVH címkével

2021. május 12. Napi

A mesterséges intelligencia szabályozási kihívásai

„A napokban jelenik meg az Információs Társadalom Kutatóintézet első tanulmánykötete. „A mesterséges intelligencia szabályozási kihívásai” címet viselő kötet huszonkét tanulmányt tartalmaz hat tematikai blokkban. A kötetet Török Bernát és Ződi Zsolt szerkesztette, előszavát Koltay András írta. A hat tematikus blokkban szó esik a mesterséges intelligencia magasabb absztrakciós szintjeiről, szabályozási dilemmáiról, az adatvédelemről, a nyilvánosságról és a különböző jogalkalmazási kihívásokról.”

2021. május 10. Napi

Árammérős kartellt büntetett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit.

2021. április 19. Napi

Egyszerűen juthatnak kártérítéshez az üdülési joggal csalók áldozatai

Közérdekű keresettel érte el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést; a bíróság döntése egyszerűsített jogérvényesítésre nyújt lehetőséget a sérelmet szenvedett fogyasztóknak.

Csaló weboldalakra hívja fel a figyelmet a GVH
2021. április 16. Napi

Csaló weboldalakra hívja fel a figyelmet a GVH

A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) az elmúlt időszakban egyre több fogyasztói jelzés érkezik különféle egészségügyi termékeket hirdető, kifogásolható weboldalakkal kapcsolatban.

Árampiaci kartellt számolt fel a GVH
2021. március 31. Napi

Árampiaci kartellt számolt fel a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

A járványhelyzetben még fontosabb a körültekintő vásárlás
2021. március 26. Napi Koronavírus

A járványhelyzetben még fontosabb a körültekintő vásárlás

Továbbra is fokozott körültekintést javasol a fogyasztók számára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ugyanis az utóbbi időszakban számos panasz érkezett a hatósághoz, amelyek a COVID-19 világjárványt kihasználó kereskedelmi gyakorlatra utalhatnak. Az online rendelések során szintén fontos az odafigyelés.

Eljárást indított a GVH a koronavírus gyógyítását ígérő termék reklámja ügyében
2021. március 26. Cégvilág Koronavírus

Eljárást indított a GVH a koronavírus gyógyítását ígérő termék reklámja ügyében

Vizsgálatot indított a Virostop száj- és orrspray forgalmazóival szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért valószínűleg megalapozatlanul tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, és számos ponton megsérthették a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmazásának szabályait. Vizsgálatot indított a Virostop száj- és orrspray forgalmazóival szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért valószínűleg megalapozatlanul tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, és számos ponton megsérthették a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmazásának szabályait.

A gyógyszer-nagykereskedői rendszert vizsgálja a GVH
2021. március 18. Cégvilág

A gyógyszer-nagykereskedői rendszert vizsgálja a GVH

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a legnagyobb hazai gyógyszer nagykereskedők és az általuk kialakított patikai együttműködési rendszerek között létrejött megállapodások miatt, mert azok korlátozhatják a versenyt a magyarországi gyógyszerbeszerzési piacokon.