Hálapénz ígéretének elfogadása
A Kúria megállapította, hogy az orvos vádlott azzal a kijelentésével, hogy „ezt hagyjuk, ezt majd ott”, az előny elfogadását fejezte ki, amely a vesztegetés elfogadásának minősül.
A Kúria megállapította, hogy az orvos vádlott azzal a kijelentésével, hogy „ezt hagyjuk, ezt majd ott”, az előny elfogadását fejezte ki, amely a vesztegetés elfogadásának minősül.
Vesztegetés elfogadása miatt indult büntetőeljárás a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa ellen – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK) pénteken a police.hu oldalon.
Vesztegetés gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök egy budapesti kórház 45 éves főnővérét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy budapesti kórház szív-, ér- és mellkassebészeti osztályának főorvosával szemben.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szerint az orvos olyan sportolóknak is adott ki versenyengedélyt, akiket meg sem vizsgált.
Az ellenzéki többségű lengyel szenátus elnökét, Tomasz Grodzkit azzal vádolják, hogy kórházigazgatóként hálapénzt fogadott el.
A hálapénz mindig is megosztó témakörnek számított az egészségügyben. Mivel mindenki számára fontos a saját és családja egészsége, ezért a betegek úgy gondolják, hogy ha a szolgáltatásért pénzt adnak az egészségügyi dolgozóknak, akkor jobb ellátásban részesülnek. 2021. január 1. napjától a büntető kódex büntetni rendeli a hálapénz elfogadását és annak átadását, ígéretét is.
Január elsejétől a vesztegetés jogszabályi tényállása kibővült a büntető törvénykönyvben a hálapénzzel, amit a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) ellenőriz az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állóknál a hálapénz elfogadását.
Ebben a cikkben azt mutatom be, hogy a beteg részéről a hálapénz adása milyen esetben valósít meg vesztegetést a hatályos jogszabályok szerint. Azt, hogy az előnyt kérő vagy annak ígéretét elfogadó orvos magatartása mikor minősül vesztegetésnek, következő cikkemben ismertetem.
Alábbi cikkünkben a 2020/223–226. számú Magyar Közlönyökben megjelent újdonságok közül válogattunk.