Bejegyzések jóhírnév sérelme címkével

A családi jóhírnév védelme
2018. december 21. Szakma

A családi jóhírnév védelme

    Ami a tényállást illeti, a felperes egyik nagyszülője unokatestvére volt dr. Hóman Bálintnak, aki a Magyar Tudományos Akadémia (alperes) levelező és rendes tagja, majd 1933 és 1945 között igazgatója, valamint 1932 és 1938, valamint 1939 és 1942 között Magyarország vallás és közoktatásügyi minisztere volt. Hóman Bálintot az alperes a tagjai közül kizárta 1945. július 20-án. 1946-ban a Népbíróság őt, mint háborús bűnöst életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A bíróság 2015-ben perújítási eljárásban bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a háborús bűntett vádja alól. Ezt követően az alperest több esetben megkeresték, hogy rehabilitálják Hóman Bálintot, állapítsák meg, hogy akadémiai tagsága nem szűnt meg, illetve azt, hogy kizárása jogellenes volt, ennek azonban az alperes nem tett eleget. Az Akadémia elnöke egy netes portálon megjelent cikkben úgy fogalmazott, hogy "A Magyar Tudományos Akadémiának teljes mértékben el kell határolódnia a Hóman képviselte nyilas elvektől". A felperes annak megállapítása mellett, hogy Hóman Bálintot érvénytelenül zárták ki az MTA tagjai közül, ezért tagsága a halála napjáig folyamatos volt, annak megállapítását is kérte, hogy állapítsa meg a bíróság, hogy az alperes képviselőjének azon nyilatkozatával, mely szerint Hóman Bálint…