Bejegyzések koronavírus címkével

Meghosszabbította az Országgyűlés a veszélyhelyzetet
2020. november 10. Napi Koronavírus

Meghosszabbította az Országgyűlés a veszélyhelyzetet

Meghosszabbította az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályát, miután kedden megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt. A javaslatot az ellenzéki képviselők döntő többsége is elfogadta. Kedd éjféltől így életbe lépnek a miniszterelnök által hétfőn bejelentett korlátozások.

2020. november 10. Napi Koronavírus

Az otthoni munka feltételeit szabályozó törvény tárgyalását sürgeti a szakszervezet

Kordás László, a MASZSZ elnöke közleményében felidézte, hogy a törvénytervezet részleteiről hónapokkal ezelőtt megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) résztvevői, a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői, és abban állapodtak meg, hogy szeptember közepén a parlament elé kerül a tervezet. A MASZSZ álláspontja szerint a kormánynak el kell rendelnie azt is, hogy táppénzre mehessen az a szülő, akinek a járvány idején az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása miatt otthon kell tartania a kiskorú gyerekét. Kordás László szerint ez szintén olyan kérdés, amelyben a kormányzati oldal a VKF tárgyalásokon úgy nyilatkozott, hogy megnézik, mit tehetnek az ügyben. Hozzátették, hogy a MASZSZ a munkanélküliek támogatására is nagy hangsúlyt helyez, ezért már többször kezdeményezték, hogy az álláskeresési időt hosszabbítsák meg 3-ról 6 hónapra, valamint javasolták az ez időre szóló járadék mértékének emelését is. "A változtatással százezrek életét lehetne legalább átmenetileg megkönnyíteni" - hangsúlyozzák a közleményében. A szakszervezetek azonnali intézkedést várnak a kormánytól - jelezte az elnök. "Ha már pénzt nem adnak a rászorulóknak, legalább törvényileg rendezzék az egyre zűrösebb foglalkoztatási állapotokat" - jelentette ki Kordás László a közleményben.…

Orbán: zár az ország
2020. november 9. Napi Koronavírus

Orbán: zár az ország

Ha az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, akkor kedd éjféltől a kabinet kijárási tilalmat vezet be este 8 óra és hajnali 5 óra között. Az éttermek bezárnak, magánrendezvényeken legfeljebb 10-en vehetnek részt, a középiskolákban távoktatás lesz.

Az erkölcs és jog összefüggései
2020. november 5. Napi Koronavírus

Az erkölcs és jog összefüggései

A 2020. november 3-án tartott konferencián dr. Darák Péter kiemelte, a tavaly útjára indított konferencia második állomásának célja az erkölcsi tartalommal bíró jogi fogalmakról való közös gondolkodás volt jogászok és teológusok eszmecseréje által.

Éjfél óta újra veszélyhelyzet van
2020. november 4. Szakma Koronavírus Veszélyhelyzet

Éjfél óta újra veszélyhelyzet van

5 perccel éjfél előtt a Kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, ami 5 perc múlva hatályba is lépett. Éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozás lép életbe, bezárnak a szórakozóhelyek, ingyenes lesz a parkolás, a sportrendezvények korlátozásokkal, de továbbra is megtarthatóak.