Bejegyzések M. Richárd címkével

2018. október 16. Napi

Óvadékot állapítottak meg a Dózsa György úti gázoló ügyben

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. október 9-i elsőfokú végzésében 7.500.000 forint összegű óvadékot állapított meg és enyhébb tartalmú bűnügyi felügyeletet rendelt el az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben. Amennyiben a végzés véglegessé válik, az óvadékot három hónapon belül lehet befizetni és ezt követően a gyanúsított Budapest és Pest megye közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg. A bűnügyi felügyelet szabályainak betartását továbbra is a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.