Bejegyzések magánszakértői vélemény címkével

Magánszakértői vélemény a büntetőeljárásban
2020. május 22. Szakma

Magánszakértői vélemény a büntetőeljárásban

Az előterjesztett, illetve előadott magánszakértői vélemény akkor minősül szakvéleménynek, ha azt a terhelt, illetve a védő a Be.-ben foglalt feltételeknek megfelelően terjesztette elő. Egyéb esetben a terhelt által a perújítási indítványhoz csatolt magánszakértői vélemény észrevételnek minősül, az nem a Be.-ben felsoroltaknak megfelelő bizonyítási eszköz, így nem alkalmas a perújítás alapjául szolgáló bizonyíték megállapítására – a Kúria eseti döntése.

A szakértő szerepe az új polgári jogrendben
2019. augusztus 29. Szakma

A szakértő szerepe az új polgári jogrendben

Az új Pp.-ben sérülni látszik az az elv, hogy a jogkérdést a bíróság, a szakkérdést a szakértő döntse el. A tárgyalótermi szereposztás – magánmegbízások esetében – döntően megváltozik azáltal, hogy a szakértő lekerül a pulpitusról és a peres felek széksorában kap helyet, szakmai bíróból, szakmai képviselővé „avanzsálva”. Ugyanakkor álláspontjuk és pályafutásuk védelmében alaposan fel kell készülniük szakvéleményük igazolására, ami hosszabb távon a szakértői tevékenység minőségének javára fog szolgálni.

A magánszakértő szerepe az új Pp-ben
2019. május 3. Szakma

A magánszakértő szerepe az új Pp-ben

A felek bizonyítási feladatait és felelősségét is nagymértékben megnöveli az új Polgári perrendtartás. Mindenki hozhat magánszakértői véleményt, de előfordulhat, hogy ennek költségét a perköltségben nem kapja majd vissza.