Bejegyzések Magyar Közlöny címkével

2021. június 10. Cégvilág

Adókönnyítésekről jelent meg rendelet

A szerda este megjelent Magyar Közlönyben a gazdaság újraindítását elősegítő adózási intézkedések jelentek meg, amelyek fizetési halasztást tesznek lehetővé és érintik a turizmusfejlesztési adót, a szochót és a SZÉP-kártyát is.

Nem alkalmazható az ingyenes újságra vonatkozó fővárosi rendelet
2021. január 27. Napi

Nem alkalmazható az ingyenes újságra vonatkozó fővárosi rendelet

A Kúria az indítványban felhozott érvek alapján úgy ítélte meg, hogy a rendelet 5. § (4) bekezdése vonatkozásában az ideiglenes alkalmazási tilalom elrendelésének elmaradása, súlyosabb hátrányt okozna, mint az alkalmazási tilalomra irányuló kérelem elutasítása.

A rendeleti szabályozás, és a sok, de rövidebb jogszabályok uralták 2020-at
2021. január 4. Szakma Koronavírus

A rendeleti szabályozás, és a sok, de rövidebb jogszabályok uralták 2020-at

A Jogtár szerkesztőségi csapata idén is elkészítette statisztikai kimutatását arról, hogyan alakult a jogalkotás 2020-ban. A csatolt cikkből kiderül többek között, hogy hány jogszabály lépett hatályba, módosult vagy került hatályon kívül január 1-jével, hány jogszabály született a veszélyhelyzettel összefüggésben, melyik minisztérium volt a legaktívabb?