Bejegyzések OBH címkével

2018. augusztus 30. Napi

Az óvadék összege mindig egyénre szabott – interjú dr. Frech Ágnessel

Az új Be. teljesen megváltoztatta az óvadék funkcióját, mert a jelenlét biztosítása mellett alapvetően a távoltartás és a bűnügyi felügyelet, mint kényszerintézkedések magatartási szabályainak megtartását szolgálja – hívta fel rá a figyelmet dr. Frech Ágnes, a Be. hatályosulását támogató munkacsoport elnöke, a birosag.hu-nak adott interjújában. Hozzátette: az óvadék összegének meghatározásánál elsősorban a gyanúsításban szereplő bűncselekmény tárgyi súlyát, valamint a terhelt személyi körülményeit, vagyoni viszonyait veszi figyelembe a bíróság.

Egyszerűbb keresetlevél nyomtatványokra van szükség
2018. augusztus 8. Napi

Egyszerűbb keresetlevél nyomtatványokra van szükség

Az új Polgári perrendtartással összefüggő keresetlevél nyomtatványok rövidebbé és közérthetőbbé tétele a célja annak a javaslatcsomagnak, melyet augusztus elején terjesztett elő az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Igazságügyi Minisztériumnak. Az ügyfelek visszajelzései és a bíróságok tapasztalatai alapján készült előterjesztés másik fontos kezdeményezése, hogy illetékmentes legyen a keresetlevelek visszautasítása. 

Fokozottan védi az áldozatokat az új Be.
2018. augusztus 6. Napi

Fokozottan védi az áldozatokat az új Be.

A július 1-jén hatályba lépett új Büntetőeljárási törvényben (Be.) minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap az áldozatvédelem. A kódex bevezette többek között a különleges bánásmód fogalmát is. Erről, valamint az áldozatok védelméről és az eljáró bíró lehetőségeiről az OBH kérdezte dr. Porkoláb Erikát, a Tanúgondozás és áldozatvédelem országos program felelősét a Jogos a kérdésben.

2018. július 14. Napi

Handó: egyre kevesebb az ügyhátralék

Folyamatosan csökken a bírságok ügyhátraléka, az eredmények nemzetközi összehasonlításban is jelentősek – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden a parlament igazságügyi bizottságában, ahol 2017 első fél évéről szóló beszámolóját vitatták meg.

A kiberbűnözés aktuális kérdései
2018. július 13. Napi

A kiberbűnözés aktuális kérdései

A kiberbűnözéssel foglalkozó bírósági hálózat 2018. július 2-án tartotta alakuló tanácskozását. A hálózat céljai közt szerepel a hatékonyabb fellépés és a gyors tudásmegosztás. Az alakuló ülésről és a jövőbeli tervekről az OBH készített interjút dr. Szabó Juditttal, a kiberbűnözéssel foglalkozó bírósági hálózat szakmai vezetőjével.